Feltörték! Mit csináljak?

Rémálom a köbön egy honlaptulajdonos életében, amikor suttyomban feltörik az oldalát a mocskos gazemberek.

Ohh, igen, ez jön ki belőlem ennek a témának a hatására, ugyanis a honlapok feltörése nem csak a honlap tulajdonosának rossz, hanem a látogatóinak is. Így belegondolva, gyorsan ezerszereződhet a hatás, amit csak kőkemény hozzáállással lehet kezelni.

Ennek első eleme a megelőzés.
Ugye, ebben semmi meglepő nincs.

Igen ám, de megelőzés feladata rengeteg felé ágazik el, és TUDNI kell, hogy a most terjedő módszerek mégis mire alapulnak, honnan erednek, hogyan zajlanak le, miket kell körbebástyázni és hogyan!

Ha azt nézzük, hogy egy honlapnak hány támadható, neuralgikus pontja van, akkor nagyon gyorsan eljutunk 6-8 pontig…
Ezek mindegyikének ismerete, felismerése, a megoldás, a befoltozás – előre! Nem utólag! – komoly szakmai kihívás, sőt, már önálló szakterület.

Egy honlaptulajdonosnak egészen biztosan nincs ilyen szaktudása, még abban a tekintetben sem, hogy vajon a 8 nagyon fontos pont közül mégis melyikkel kellene először foglalkozni, kvázi megtanulnia, esetenként pedig elintéztetnie, hogy az óvintézkedések életbe lépjenek.

Mivel figyelem a trendeket, ezért kipécéztem magamnak egy olyan biztonsági rést, és annak befoltozását, amit egyrészt könnyen át tudok adni, másrészt meg könnyen át tudod venni :).

De előbb tudnom kell valamit: van egyáltalán honlapod?
Jelöld be a rád igaz megállapítást, lássunk tisztán!

Van honlapod?

Eredmények

Loading ... Loading ...

Meddig akarsz még szenvedni a lassú géped miatt? Van megoldás, ráadásul könnyű és gyors! Kattints ide, és nézd meg, hogyan tudod begyorsítani a gépedet saját kezűleg!>>

Kapcsolódó bejegyzések:

7 hozzászólás so far:

  1. Szia.Örülök hogy ilyen talpra esett nő vagy és éredekelt vagy a számitógépes világban,aminek én nagyon örülök.Érdekes hogy a legtöbb email-t nem szoktam elolvasni,de amit tőled kapok azt szivessen olvasgatom,mert sokat lehet belőle tanulni,még annak is aki azt hiszi hogy ő mindent tud.Több ilyen ember kellene aki segitene a másikon és megossza tapasztalatait másokkal.Én is internetes cégnél dolgozok de attól függetlenül sokat tanulok tőled is.Gratulálok neked ehhez és további sok sikert a munkádhoz. Üdv.Robert

  2. Ha valaki rászánja magát, hogy legyen honlapja, magam inkább azt javasolnám, hogy amennyiben a pénztárca megengedi akkor az fizetős tárhelyre legyen telepítve. A saját káromon tanultam meg! Egy 2 gigabájtos teljesen ingyenes és reklám mentes tárhely bedobva a köztudatba igen csak csábító! Fel is telepítettem rá egy Joomla motorral működő honlapot. Mi lett belőle? Zombit csináltak rajta keresztül a gépemből, de úgy, hogy a freemailról még a várost is letiltották egy évre, úgy “szórtam én, illetve a gépem és az email címem a vírusokat”, közben a gépem be sem volt kapcsolva! Most a fizetős tárhelyen még az ftp progimmal is csak akkor tudok felcsatlakozni, ha előtte belépek az ügyfélkapun és azt engedélyezem. Szavazatom: fizetős tárhely inkább. ( Nem mellékesen azért vannak nagyon ingyenes tárhelyek is szó se róla, csak sokkal több mindenre kell oda figyelni a használatuknál.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.