Mindig tudtam, hogy későn érő típus vagyok

Ami bizonyos helyzetekben néha előny. A későn érő típusok jobban körüljárják, megrágják a témát (néha már túlzottan is), de persze a későn érő típusokat is fenyegetheti az utólag pofára esés veszélye, de hát úgy szép az élet, ha zajlik.

Nem tudom, feltűnt-e, de teljesen új helyen vagyunk.

Ez itt kérlek, a viruskommando.hu oldal egyik alkönyvtára (mennyire vagy tisztában a fájlkezelési alapokkal?), benne egy körülbelül 1 órája született WordPress blogmotor.

Igen, galád módon otthagyom a freeblogot. Szép volt, jó volt, köszönöm, viszlát! (A bejegyzések ott maradnak, sőt, titkos dolog is készül…)

A későn érő sztorihoz tartozik az is, hogy itt van most ez a blog. A MOST-on van a hangsúly. Már egy éve szemezgettem a saját oldalon üzemeltetett, saját kezelésű tárhelyen tartott bloggal, de ránéztem, hogyan kell ezt telepíteni és fejvesztve menekültem (mind a Windows XP súgójától).

Arra gondoltam, hogy naneee, hát szétfolyik az agyam, olyan magas ez nekem!

De elég volt az utóbbi időben innen-onnan azt hallani, hogy: “ez tök könnyű”, és arra gondoltam, ha nekik is megy, akkor nekem is fog.

Csak egyre voltam kíváncsi, hogy ne ütközzön a főoldal adatbázisával, de ez a WordPress ez annyira ügyes, hogy ezt is megoldja, úgyhogy ne félj, ha ilyesmin töröd az agyad. Tényleg könnyű! (Ja, egy év várakozás meg toporgás után jó, hogy ki merem jelenteni, mi?:))

A későn érő agyamra jellemző az is, hogy a már hónapok óta létező SP3 csomagot, amit a Windows XP-hez újítottak, végre hajlandó voltam letölteni magamnak.

Ne kérdezd, miért nem vettem rá magam hamarabb!

Talán azért, mert annyi volt a dolgom, hogy mindig azt mondtam magamnak: ne most, én most nem akarok ezzel foglalkozni (ja, 2 kattintással).

Tudod, ez az a helyzet, amikor úgy érzed, hogy kontrollálod a dolgaidat, de elég egy pici kis dolog, amit nem látsz át, és az azonnal képes borítani a rendet.

Mivel most vagyunk túl egy bevezető kampányon, a hátam közepére sem kívántam semmiféle újítást. Ha elkaristoltam az SP2-vel eddig, akkor nem lesz gond, ha az SP3 várat még magára pár napig. – gondoltam.

Tipikus rossz hozzáállás, és csak azért mesélem el, hogy okulj a hibámból.
Nem szabad halogatni a javító frissítéseket!
Oké, egy ekkora kaliberű dolognál nem árt várni egy-két hetet, hogy kiderüljön, működik-e (az SP3 nem működött eleinte, bizonyos konfigurációknál, de gyorsan javították!), aztán uccu neki, legyünk túl rajta.

Én sem vagyok tévedhetetlen, de legalább őszintén bevallom:)

Egyébként szeretném felhívni szíves figyelmedet a Küldetés menüpontra, jobboldalt, illetve a HOME fül mellett, itt fönn.

Lesz még itt néhány változás, de gondoltam, mindenekelőtt köszöntelek a blog új lakhelyén, és megnyugtatlak, hogy szuper az SP3, töltsd le és telepítsd! (Mielőtt ilyenekbe fogsz, mindig legyen a fontos adataidról mentés!)

Ui.: Ki veszi észre a csavart a sztoriban? (Szakértők kiszűrése céljából kérdezem…:))

Meddig akarsz még szenvedni a lassú géped miatt? Van megoldás, ráadásul könnyű és gyors! Kattints ide, és nézd meg, hogyan tudod begyorsítani a gépedet saját kezűleg!>>

Kapcsolódó bejegyzések:

12 hozzászólás so far:

  1. Szia Rita!

    Szerintem az a csavar, hogy az SP3 főleg nem javító frissítés, hanem az eddigi frissítések gyűjteménye, így ha SP2 után folyamatosan frissítetted az oprendszert, akkor alig tölt le valamit vagy semmit.

    Eltaláltam?

    Szép az új blog (Bár hiányzik belőle a roborok elleni védelem). Tényleg könnyű volt?

  2. Szia Imre!

    Esküszöm, majdnem eltaláltad, de csak majdnem:) Közel jársz!

    Tényleg könnyű volt! Csak a tárhely adatokra volt szükség (elmentve az e-mail, amit a tárhelyszolgáltatót küldött még tavaly), benne az összes cucc az adatbázishoz, meg a host neve, és kész.
    Én magam is alig hittem a szememnek! :)

    Lesz majd spamvédelem, de annyira új még nekem is, hogy körültekintően telepítgetem a kiegészítőket…:)

  3. “ne ütközzön a főoldal adatbázisával” Hát én még nem találkoztam olyan cms-el, ahol a telepítés során nem lehet beállítani valamilyen adatbázis előtagot :)

  4. Szia Rita!
    Én nem vagyok szakértő, így a választ sem tudom a kérdésedre! :)
    De, nekem jobban tetszik az új “arcod”, jól tetted, hogy váltottál!
    Szia:anna

  5. Nagyon impulzív sablont találtál.

    Ez nem számítástechnikai kérdés, de jobboldalt nem találok Küldetés menüpontot. Fent ott a fül, jobbkézre is esik, de az illetve arra enged következtetni, hogy itt is-ott is.

    Az SP3 nem egyszerűen XP programjavító-csomag. Új technológiákat is támogat, mint pl. Network Access Protection, kernel módú titkosítószolgáltatás. Frissítéseket tartalmaz az SP2-höz pl. Wi-Fi Protected Access 2 (WPA2) támogatás. De pl. a Windows Media Player-hez nem rakták be az újabb verziót (11), maradt a, ha jól emlékszem, 9-es.

  6. Anna! Köszi szépen:)

    Gyöngyi!
    Igen, a Küldetés már nincs oldalt, csak fölül (mikor írtam, még más volt az oldalsáv), szerintem lesznek még ilyenek:)

    A Te válaszodat, meg Imréét kell összegyúrni a végeredményhez!

  7. Szóval, akkor a megfejtés:

    Az SP3 úgy született meg, hogy manuálisan kellett eleinte letölteni, ekkor derültek ki a vele kapcsolatos bibik is, amiket aztán elég gyorsan orvosoltak, de csak az után, miután a bloggerek végiganyázták a netet… :)

    Elméletileg június közepétől viszont berakták a window update-be, tehát automatikusan letöltődött és telepítődött a gépekre…

    Itt van a bibi a történetben: nálam ez nem történt meg, és gyanítom még sokan vannak ezzel így.

    Nálam úgy van beállítva az automatikus frissítés, hogy töltse le, majd én telepítem. És ez mindig működött is. És attól függetlenül, hogy ránézek, milyen telepítések érkeztek, mindent telepítek.

    Viszont, nálam menet közben volt egy igen érdekes szituációjú laptop csere (egy nagyobb kaliberűre álltam át megintcsak), és kipróbáltuk a két külön konfiguráción a ghost-olást.

    Na, volt itt minden, nem részletezem, de kábé addig tartott, mint újra feltelepíteni minden kis kütyü programot és újra beállítani. (Semmi nem egyezik a két laptopban hardveresen.)

    Látszólag minden probléma meg lett oldva, túl lett élve, és folyamatosan tudtam dolgozni is, csak mittomén, nem ment a touchpad egy napig, meg ilyenek, vagy nem volt hang pár órára, de az nem is zavart.

    Na, eltelt egy csomó idő (pár hét), és jöttek az új frissítések, oké, mondom, telepítsd…
    Nem települtek…
    Na, hosszas nyomozás után kiderült, hogy hiányzik az explorernek egy frissítése, és ezért nem töltődtek le az automatikus frissítések.
    Mindezt most, a felhasználó update véghajrájában.

    Na, és mikor szépen megjavult, akkor automatikusan itt volt az SP3, és csont nélkül feltelepült.

    Tehát ez volt a csavar a sztoriban, hogy az elméletileg automatikus cucc miért nem került automatikusan telepítésre…

    És vajon hogy van ez másoknál?…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.