Rangos elismerés a Vírus Kommandó Blognak

Nagyon nagy megtiszteltetés ért, mert az idei Goldenblog versenyen a nevező társak és végül a zsűri is az év legjobb 10 IT blogja közé sorolta a Vírus Kommandó Blogot! (Konkrétan a 9. lett a blog, 2009-ben. Kinevezem a 9-est szerencseszámnak!)

Ha blogoltál már valaha, akkor tudod, hogy micsoda nagy szó ez.

Számomra, ami nagyon tanulságos az az, hogy tulajdonképpen az év legjobb női IT bloggere lettem :). Tudom, öndicséret büdös (azt mondják, de én nem értek egyet ezzel, nagyon nem, elvégre miért várnánk dicséretet mástól, ha magunknak sem adjuk meg?), de én erre nagyon büszke vagyok. Az információtechnológia egy kissé el van férfiasodva, főleg, ha a frontembereket tekintjük. Az olvasók többsége persze nem figyeli azt, hogy milyen nemű írja a blogot, mert csak a hasznos információ számít, és persze a közösség is, a valahová való tartozás érzése, illetve a többiek jelenléte.

De a Föld népességének fele nő. És a legjobb tíz IT blog közé csak 1 nő jutott. Több női bloggert, az IT szektorba is, nem olyan férfias téma ez, én mondom neked:).

A blog, Goldenblog versenyre való nevezésekor előzetes zsűrizésre is be lehetett nevezni, és az volt a feladat, hogy a számunkra legkedvesebb 5 blogra szavazzunk úgy, hogy rangsoroljuk 1-5-ig (1-es volt a legjobb.)

Tőlem ezek a blogok kaptak szavazatot:

Antivirus.blog.hu – hát jóhogy, hát kedvenc helyeim egyike, meg aztán ugye a téma, és a stílus is szívemhez közel álló

Buhera.blog.hu – ez lett az idei IT kategória nyertese, gratulálok! Nagyon érdekes blog, nagyon érdekes témával, néha lélegzetelállító cikkekkel (de szó szerint, tényleg!) A blog, saját bevallása szerint az alkonyzónában evezget, nem lövöm le a poént, nézd meg!

Telepito.blog.hu – szeretem, mikor egy oldal vagy blog nevében benne van a lényeg. A telepítő blog magáért beszél: ügyes, okos alkalmazások, segédlet letöltéshez, telepítéshez, és egyéb nyalánkságok.

Blog.webpozitiv.hu – A Webpozitív egy cég, blogjuk pedig webmestereknek nyújt segítséget, főleg olyan témákban, amelyek kapcsolatosak a Google-lal is. Nagyon jó leírások találhatók rajta különböző problémák megoldására, szeretem ezt a blogot is. Ez a blog 3. lett a Goldenblog versenyen.

Appleblog.blog.hu – Egyáltalán nem vagyok Apple rajongó, nem azért, mert nem jó, hanem azért, mert az olvasóim Windows-osak, mint ahogy én magam is. De ez az Apple blog ez egy remekmű, még akkor is beleolvasok, ha a téma számomra teljesen irreleváns.

Minden IT blognak gratulálok, azoknak is, akik még csak most alakulnak: véleményem szerint az IT újságírást lassan de biztosan fel fogja váltani a sokkal életszerűbb, a közönség számára sokkal érdekesebb IT blogírás, és számomra nagyon nagy megtiszteletés, hogy ennek részese lehetek, és, hogy egy ilyen ütős mezőny növi ki magát évről-évre.

Külön köszönetemet szeretném kifejezni NEKED, aki itt vagy, idejársz, olvasol, hozzászólsz, levelet írsz, véleményezel, vagy csak csendben figyelsz. Köszönöm! Érted, miattad vagyunk itt, de önző módon én nagyon sok energiát nyerek ebből, igyekszem mindent visszasugározni!

Miért kellene egyedül küszködnöd a számítógépes problémákkal, hogy ha van segítség? A PC Kommandó Távsegítség kényelmesen, gyorsan, biztonságosan, és költséghatékonyan segít! Kattints ide a részletekért, és az elérhetőségekért, hogy többé soha ne legyen az gond, hogy nincs kihez fordulni!>>

Szeretettel,
Vidi Rita

Kapcsolódó bejegyzések:

28 hozzászólás so far:

  1. Rita, szívből gratulálok!
    És egyetértek maximálisan: légy rá büszke, hogy az egyetlen női blogger vagy ebben a kategóriában!
    Pozicionáld csak magadat így – minden alapod megvan rá!

    Soxerivel: Ida ***

  2. Üdvözöllek és GRATULÁLOK a sikeredhez, én személyemben NAGYON SOKAT tanultam Tőled és kívánok munkádhoz a továbbiakban is rengeteg energiát és főleg egészséget !!! tudod : NEM FÉLÜNK A VÍRUSTÓL, nem esz meg, ….

  3. Én is szívből gratulálok!
    Nem titkolom, hogy elég sok közöm van az IT-hez az iskoláim és a munkám révén, de még így is nagyon sokat tanultam tőled Rita! Hála neked (nektek), kezdem behozni a lemaradást, ami azért állt fent nálam, mert kicsit leálltam a naprakész internet információk követéséről.
    Például a vírusok kivédéséről szóló anyagot nagyon logikusnak és érthetőnek, és mi több, még roppant olvasmányosnak és szórakoztatónak is találom. :-)

    Hajrá továbbra is!
    Az ERŐ legyen veled!

  4. Kedves Rita, most olvastam az örömhírt, gratulálok én is. Rendszeres olvasód vagyok (a többi oldaladé is), és igenis szabad, sőt kell büszkének lenni magunkra !!! További erőt, lendületet, és boldogságot ad, ha van mire büszkének lennünk, és merjük is vállalni az érzést ! További sok lelkes munkát kívánok Neked !

  5. Én is gratulálni szeretnék az elismeréshez! Nagyszerű munkát végzel,és látszik, hogy örömöd leled az írásban és az oktatásban.
    Bármi is legyen a jövőbeni terved, tudom, hogy abban is sikeres leszel majd! :)

  6. Nagyon sok szeretettel gratulálok. A 76. évemet betöltöttem, segítségeddel talán még túl fogok jutni az óvodai szinten is. Tóni-bácsi

  7. Gratulálok Kedves Rita!
    Egyszer véletlenül leiratkoztam a hírleveledről. Egy hét múlva szabályos elvonási tüneteim jelentkeztek!:)
    Nagyon hasznosak az “állandó” intelmeid, és szinte már megható ahogyan aggódsz értünk.
    Ezt alekomolyabban mondom, és köszönöm (sokunk nevébenn) hogy vagy nekünk!:)

  8. Gratulálok a szép eredményhez! Örülök, hogy rátaláltam a blogra, amikor gondjaim voltak a gépes vírusokkal – és azóta vannak (nem az én hibám, de ez hosszú…) Tényleg, belegondolva, ITT sokat tanultam, s ha minden teljesen rajtam múlna (mármint fent levő progik, így védelem), de segítséget azért kapnék, talán eredményesen harcolnék. :-)

    ———————————————

    Elnézést, hogy így ismeretlenül bepofátlankodok, és offolok, mert tulajdonképpen azt szeretnék… Tehát, rájöttem, hogy elég könnyen tudnék vírusirtót tesztelni, és megtettem, mert unatkoztam.

    Jegyzettömbbe raktam be az eicar kódját, és írtam is bele, meg szóközöket raktam. A fájl ezt követően ment Virustotalra. Az eredmény…
    http://www.virustotal.com/hu/analisis/5667be71be5f0a2b1c696192102c22618d9caf6af751431f80bd7e53f09e3900-1247259643
    Többek között a magyar (VirusBuster) nem ismerte fel így, de a McAfee (pedig ez is ismertebb…Állítólag nem is rossz), és a BitDefender (dettó) sem, meg néhány “kicsi”. Az avast! pedig… 2007-ben olvastam egy (izé, több) cikket, melyek szerint akkor a legnépszerűbb ingyenes antivírus volt M.o.-n. Amúgy talán még most is. Sokan használják. Na most, ha az általa ismert kódon módosítok, és úgy már nem ismeri fel, kérdem én, hogy teljesít a való életben, mármint tényleges vírusokkal? Kezdek komolyan kételkedni a teszteredményekben is, pedig rengeteg helyen láttam 97-98-99% felismerési eredménnyel… Talán mind hamis?
    Egyébként a Sunbelt VIPRE eredménye is meglep…

    Még egyszer elnézést ezért a kommentért, de úgy gondoltam, valahol érdemes megemlíteni, jobb helyet sajnos nem találtam.

    ———————————————

  9. Gratulálok! Sok sikert és jó egészséget kívánok a további munkádhoz !
    Az első “80 órás”óta olvasom írásaidat,tőled
    tanultam mindent amit a számítógépről tudok.
    Szeretem a stílusod!

  10. Őszintén be kell vallanom, hogy nem tudom hova tenni ezt a díjat.

    Annyi díj van.

    Azt viszont tudom, hogy amióta segítesz nekem
    a PC-m olyan mint a logarlécem volt régen.

    Kedves Rita, köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.