Tároljunk a Gmail-ben levelet, vagy ne tároljunk?

Néha nem véletlenül terjed el rólam az a nézet, mely szerint kissé paranoiás vagyok. Lehet, hogy az vagyok, de attól még üldözhetnek :). Ezt lefordítva az adatvédelem nyelvére: attól, hogy félek/féltelek az adatvesztés minden módozatától, attól még igazam lehet.

Manapság nagyon elterjedt az a trend, hogy online tárolunk mindent, amit csak lehet.

Képeket, írásokat, egyéb fájlokat, dokumentumokat, leveleket. Most nem a nagyon népszerű megosztásra (share) gondolok, amikor kimondottan az a célunk, hogy mások is lássák a dolgainkat. Ezt a lehetőséget én is használom videóknál, képeknél, apró szösszeneteknél (twitter.com – vidirita).

Kimondottan arra gondolok most, amikor a gépek fizikai tárolókapacitását váltják ki a felhasználók, a web adta lehetőségekkel. Nem tagadhatom el a tényt, hogy ebben a lehetőségben az élen a Google jár. Mielőtt még rám kiabálná valaki, nem a Google ellen beszélek, hanem az adatok érdekében beszélek most.

Kezdjük mindjárt a világ legelterjedtebb e-mail szolgáltatásával, a Gmail-lel. Percről percre nő a tárhely mérete, ezért soha, semmilyen levelet nem kell kitörölni. Hurrá! Redukáljuk minimálisra az adatmentés esélyét ezzel! De lehet ennek örülni?

Volt régen egy mondás – most olvastam Schobert Norbi legújabb könyvében -, hogy „Az a tiéd, amit megeszel!”. Ezt lefordítom adatbiztonsági szempontból releváns mondássá: „Az az adat a tiéd, amit mentesz!”

Ha rákeresel arra a kifejezésre, hogy „Google biztonsági rés”, akkor kapsz egy pár találatot, ami mind azt jelzi, hogy az a szolgáltatás, amiben megbízol, és ami még sosem hagyott cserben, az attól még lehet tökéletlen. Egy otthoni felhasználó bánom is én, használja ki az összes Google szolgáltatást, vakon megbízva a nagytestvérben. De egy vállalkozás soha, semmiben nem bízhat vakon.

Itt van ez a cikk arról, hogy technikai probléma miatt elérhetetlen volt a Gmail.

Ez még egyáltalán nem akkora probléma, mint ahogy elsőre gondolná az ember, hiszen addig nem levelezünk. Kész.(Főleg, ha pont éjszakára sikerül be egy leállás.) Igen ám, de annyi a felhasználó már a Gmail rendszerben, hogy pillanatok alatt futótűzként terjedt a pánikhangulat, és mikor már réges-régen helyreállt a rend, még akkor is sorra születtek róla a cikkek. Érdekes. Arról sosem írtak, hogy a régi tárhelyszolgáltatóm napokra kiesett néha… (Ott is hagytam őket.) Az valahogy nem hír. Pánik sem volt. Ez viszont pozitívum.

Ha felelősen gondolkodsz, és a minél hatékonyabb, egyszerűbb munkavégzés a célod, akkor vajon rábízhatsz mindent, feltétel nélkül egy olyan szolgáltatásra, aminek az ideiglenes leállása globális pánikhangulatot eredményez? Szerintem nem.

Használhatod, de nem felelőtlenül! Mentsd a fontos leveleidet, és töröld ki azokat, amik nem kellenek. Amik fontosak, azokat el kell menteni, ki kell nyomtatni, sőt, netán még titkosítani is kell.

Most megnéztem, hogyan lehet beállítani „asztali” levelezőklienshez a gmail-es e-mail címet, és lehet, hogy megvakultam, de nem adnak átfogó tájékoztatást erről. A Thunderbird-öt használom, az új postafiók létrehozásánál van egy külön opció: gmail. Ez alapból tudja az összes szükséges beállítást, tehát sem bejövő, sem kimenő levélkiszolgálókat nem kell beállítani.

Amit nagyon nehezményezek a Gmail-nél, hogy nincs olyan, hogy MENTÉS gomb. Archiválás van, de az konkrétan a levelek áthelyezését jelenti, tehát nem mented el a gépedre, még véletlenül sem, mondjuk egy szöveges, nagyon egyszerű .txt formátumban…
Ez nekem, őszintén megmondva, nem tetszik. Vagy én nem veszek észre valamit?

Te mented a leveleidet? Netán egy kupacban tárolod, és mindig arra gondolsz: „Majd egyszer csinálok egy nagy rendszerezést, mentés, és akkor rendbe teszem a dolgokat.. Addig még begyűjtök pár ezer levelet…”

Ugye nem kell kiemelnem, mi a helyes hozzáállás? Itt az év eleje, kezdd azzal, hogy ezt rendbe teszed! :)

Miért kellene egyedül küszködnöd a számítógépes problémákkal, hogy ha van segítség? A PC Kommandó Távsegítség kényelmesen, gyorsan, biztonságosan, és költséghatékonyan segít! Kattints ide a részletekért, és az elérhetőségekért, hogy többé soha ne legyen az gond, hogy nincs kihez fordulni!>>

Kapcsolódó bejegyzések:

40 hozzászólás so far:

  1. Ez egy jó bejegyzés!!!!!
    Saját hibáján tanul az ember, amíg el nem szállt a gépem, addig én sem mentettem semmit, és valóban előfordult, hogy a gmail nem volt elérhető, hiába tudtam, hogy ott van az amit keresek, de nem fértem hozzá. Nem kell mondanom, hogy az idegbaj kerülgetett:)
    De amióta ” olvaslak ” azóta mindent mentek, immár a fontos leveleket is kimásolom egy txt fájlba és mentem ( igen Rita az összes leckédnek is ez a sorsa ).
    Van még egy előnye, nem több száz levélből kell kikeresnem, a cím alapján hamarabb is megtalálom.

    Egyszer egy oktatóm mondta, az nem szégyen ha nem tudod, de ha már tudod, hogy hol keresd az már siker….

    Szép napot mindenkinek.

  2. Gabi!

    Ügyes vagy, gratulálok!

    Én itt a gépemen vagyok hajlamos őrizgetni a leveleimet nagy tételben, bár nagyon sokszor bebizonyosodik, hogy bizonyosakra olykor szükség lehet: regisztrációk adataira, megrendelések visszakövetésére, visszaigazolásokra, és néha-néha egy-egy magánlevélre is.

    Ezért természetesen kategorizálom a leveleket, de havonta legalább egyszer nagytakarítást végzek. Törlök, mint a gép, és mentek mint a gép :)
    És nyomtatok is, mert néha papíron egyszerűbb megkeresni, bármilyen hihetetlennek is tűnik :))

  3. Jó megoldás csak az lenne, amit Rita is hiányol: kéne egy gomb a gmailben, ami egy zip fájlba letölti neked a teljes postafiókod tartalmát.
    Én eleinte mindent itthon tároltam outlook-ban, aztán átkozódtam, hogy az irodából nem érem el a leveleket. Akkor beállítottam a webkiszolgálót, hogy onnan se törölje, de elárasztott a mennyisége… Jött a gmail, de egy idő után már tényleg nyomasztó, hogy hogyan mentsek le egyesével sok száz levelet?
    (Amúgy 16 éves fiam kérdezte olyann “hülyének nézem a fatert” arccal valamelyik nap, amikor megnyitottam az outlook-ot: van még ember, aki nem webes levelezőt használ?)

  4. Csaba :))))
    Ezen jót mosolyogtam, elképzeltem a 16 éves fiad arcát. Kb, mint az én 16 éves lányomé ;))

    Nekem van egy olyan érzésem a Google Gmail-lel kapcsolatban, hogy mindenáron ott akarnak tartani… EZ már lehet, hogy az üldözési mánia kategóriába tartozik, de az kizárt, hogy kifelejtették a mentés opciót.. Ez tudatosnak tűnik.

  5. Sziasztok!

    A GMAIL-t elérhetitek POP3-mal és letölthetőek a gmail és az omail levelek. Az IMAP is megy.
    A gmail oldalán szájbarágos leirás van hogyan kell beállítani a levelező klienseket.

    És ha ez mind nem lenne jó akkor itt van a leirás hogyan kell lementeni/feltölteni a gmail-rol a leveleket

    http://www.techline.hu/kiprobaltuk/20081104_gmail_backup.aspx

    kibrobáltam mükszik.

    Én is lementem a gmail-os leveleimet.

    Még annyit hogy azokat a progikat amiket letöltünk az internetről érdemes virus ellenőrzésnek alávetni.
    Ilyen oldal:

    http://www.virustotal.com/hu/

    virusmentes napot:

    ZoliAce

  6. Kedves Rita!
    A Google MINDENROL nagyon atfogo es teljeskoru tajekoztatast ad, igy a pop3 beallitasokrol is.:) Csak meg kell talalni a gombot ami elvezet a titkok vilagaba.
    Ime:http://href.hu/x/7txk

    Egyebekent a: SETTINGS -> FORWARDING AND POP/IMAP oldal aljan talalhato “configuration instrukcions” juttat el ide.

  7. Nos. Gmail-t a kezdetek(meghívásos beta) óta használok. Levelem még nem tűnt el. De. A thunderbird-ben pop3 hozzáféréssel használom, és be van pipálva a beállításokban, hogy a szerveren is legyen meg az e-mail, é s a gépen is. Egy kattintás. Ja és a levelezésem mappái külön merevlemezen vannak. És nem használok windows-t. Így is lehet.

  8. salaud!
    ügyes! :)
    Én is mindig megtartom a szerveren az eredeti példányt, bár a céges e-mail címemnél ez elég korlátozott méretekben valósul meg, ezért annál figyelnem kell, nehogy elfogyjon a hely.
    De a gmail-nél ez nem fog előfordulni :)

  9. Egyesek mennyire ráérnek ilyenekről fecsegni, már az sem ok, hogy ezt mind végigolvastam és még írok is, de egyszer megengedek magamnak ennyit egy évben. Mélylevegőt veszek.
    Valamiért nem szeretem a tudatlanságot olvasni, hiszen mindenre van megoldás! – az informatika világában végképp!

    Szóval én már csak várni tudom azt a pillanatot, amikor “mindenki” pánikol, hogy nincs gmail (és tsai)! Aki pedig kicsit is tudja, hogyan kéne kezelni az emailjeit / adatait az hátradől és addig eliszogat láblógatva egy koktél, amíg vége nem lesz a pániknak :) Sokan előlről kezdik majd, egyesek pedig folytatják.
    Az élet ilyen :)

    Kifejteném jobban, de az sok idő, az meg pénz, és ezért itt nekem nem fizet senki :)

  10. El sem gondolkodtam eddig azon, hogy le kéne menteni a nagy biztonságos gmail fiókomat. Aztán megnéztem, hogy közel 1 Gigányi levelem van fent Félelmetes…

  11. LaMa!

    Sokkal nagyobb gond lehet, hogy az Outlook 2 gigányi levélmennyiség fölött végképp kiakad és elszáll minden.
    Tehát adatot menteni KELL, akkor is, ha 3 terrabájtnyi kapacitásunk van a merevlemezen :)

  12. Kedves Rita!

    Nagyon együttérzek veled! 2008.október elsején nyitottam is egy topikot a MiSzü zárt fórumában, miután elolvastam ezt a cikket: http://keresomarketing.fpn.hu/. A 12 szavazó közül 6-an arra szavaztak, hogy “Buta riogatás az egész, el ne hidd!” Hárman-hárman pedig arra, hogy “Nem tehetünk semmit, a világ már csak ilyen”, illetve “Valós a veszély, de tudunk tenni ellene”.

    Én is használok több Google szolgáltatást, de mindig a fejemben motoszkál a nagy testvér képe…

    Minden e-mail címemről rendszeresen letöltöm a leveleimet (Pegasust használok erre, ahol azonnal mappákba rendezem a leveleket – mindezt egy külön, offline használt külső winchesteren), és csak azokat hagyom fent a szerveren, amikre feltehetően szükségem lehet bárhol, bármikor. A többit letöltés után törlöm. A Pegasusról rendszeresen biztonsági mentést készítek (a többi fontos adatommal együtt), és mivel a szoftverről is van mentésem, ezekhez a leveleimhez bármi történik is, amíg van gép, hozzáférek.

    Nekem is mondták már, hogy kezeltessem magam, de én is tudom: attól, hogy üldözési mániám van, még nem biztos, hogy nem üldöznek :-D

    Juli

  13. Jobb megelőzni a bajokat… Ez bennem is tudatosult, amikor a múlt héten a drágalátos indamail közel 2-3 napig használhatatlan volt, valamint ez után is kellett 1 hét, meg egy kis könyörgés, hogy állítsák helyre a leveleimet. Szerencsére csak pár fontos levelem volt ott, mivel nem bízok én annyira bennük, csak ez a néhány becsúszott.
    A legfontosabb üzeneteimet a fejemben tárolom…

  14. Csak most jutottam el ide. Látom már le is írták részben amit szerettem volna. Rita, mindenre van program, G-mail leveleit természetesen le lehet menteni webes felületről. Ha nem lehetne, akkor is az Outlook pst fájlait könnyen lehet archiválni. A 2003 Outlook-ban már régen fel van emelve a pst fájlok mérethatára, de az is könnyedén módosítható. http://support.microsoft.com/kb/830336/hu A probléma, amiről írsz, már kb 5 éve elavult.

  15. Ha engem kérdezel, sokkal nagyobb biztonságban vannak az adatok a gmail szerverein. Ugye nem kell meséljek a raid technológiáről, és a szünetmentesítésről? Amúgy BUÉK:)

  16. Antivirus! Minden bántás és kötözködés nélkül mondom: ez első hozzászólásodhoz hasonlókat sosem értettem.
    Mi az, hogy mindenre van szoftveres megoldás? Mi az, hogy a probléma 5 éve elavult? Egy vállalkozónő ismerősömnek most szállt el a levelezése a 2 gigás korlát miatt.
    A probléma egyáltalán nem avult el.

    Azt elfogadom, hogy a kizárólag szakember fejjel gondolkodók megoldott problémának vélik azt, amire létrejött már valaha valami patch, vagy valami segédprogram.

    És akkor mi van? A probléma a felhasználóknál áll fenn, nem csak úgy alapból.
    Használat közben kell ezeknek a dolgoknak teljesülniük, nem elméletben. Érted, mit akarok ezzel mondani?

    Mikor számunkra, felhasználók számára kiderül mondjuk egy Outlook limit, akkor tojunk arra, hogy milyen technikai megoldások vannak. A felhasználók nem kockafejjel gondolkodnak :) (ezt nem pejoratíve használtam!)

    Persze, biztonságban vannak a gmail szerveren. De ne csak egy szempontot nézz, mert soha nem csak egy szempont számít. Gondolkozz kisvállalkozó agyával. Elérhetetlen egy fontos levél, amire hivatkozni kéne mondjuk? A fene… Közben biztonságban van? Ez jó dolog, de nem nagy vigasz…

  17. Kedves Rita! A 2 GB-os limit az NTFS fájlrendszerre való áttérésekor, és az újabb Office verziók használatakor már régen tovaszállt. Aki komolyan gondolja vállalkozása jövőjét, már rég frissítenie kellett volna Office 2003-ra, sőt tovább megyek, már rég fel kellett volna raknia az SP3-as javítócsomagot. A géppark üzemeltetőjeként figyelmeztetni kell a frissítésre, de ha új ügyfél, újjgyakorlatból kell a 2GB-nál nagyobb fájlokból kinyerni a leveleket. Komoly vállalkozás Outlook-ot használ, és bizony nem G-mail-el. Ha mégis, akkor a régebbi leveleket el lehet érni a számítógépről. Mondj egy olyan ingyenes szolgáltatót, aminek elérési sebessége, és rendelkezési ideje jobb, mint a G-mail-é. Freemail, Citromail?:) Nem kötözködni akarok, persze ezek a felhasználóknak igenis problémák, de aki valamire is vinni akarja, tartja a kapcsolatot egy hozzáértővel.

  18. Kedves Rita!

    Megfogadtam a tanácsodat, és a Thunderbird telepítése után mentettem a levelezésemet. G-mailt használok főként, tehát nem a helyszűke miatt tettem így, hanem inkább óvatosságból. Jó az, ha minden fontos adat két-három helyen megtalálható.
    Mióta olvasom az oldaladat, azóta kialakítottam magamnak egy jól használható rendszert. 3 helyen tárolom az adataimat. Két gépen dolgozom, a munkahelyin, és az otthonin. E kettő között egy pendrive-val közvetítem az adatváltozásokat, és rendszeresen szinkronizálom az adatokat. Ez azt jelenti, hogy mindkét gépemen, és a pendrive-on ugyanazokat a mappákat találom ugyanazzal a tartalommal. Amikor egy fárasztó nap után bekapcsolom az otthoni gépemet, hogy megnézzek rajta valamit, vagy esetleg folytassam a munkát, akkor idegesítő, és felesleges teher, hogy különböző mappákban kutassak, és válogassak az egyre terjedelmesebb dokumentumok között, (mert ki tudja azt megtenni, hogy mindkét gépén ugyanúgy, ugyanolyan sorrendben, és tartalommal tárolja a mappáit.?) Inkább a Total Commandert, vagy Free Commandert használom rendszeresen, így mindig mindenütt ugyanaz a rendszer fogad…, és ezt én nagyon szeretem. Természetesen ezt szinte naponta gondozni kell, erre egy kis időt, energiát kell szánni, de meghozza a gyümölcsét, mert amikor kb. 10 másodperc alatt előszedem az egy évvel ezelőtt használt dokumentumokat, és kis átalakítással újra fel tudom használni, akkor azt mondom- nem az a napi 10-15 perc a sok, amit az adatok elrendezésére-mentésére fordítok, hanem ennek hiányában a félórás keresgélés lenne az igazi frusztráció.
    A hulladék, és feleslegessé vált munkapéldányok sorsa pedig könyörtelenül a kuka, nem szabad halmozni a felesleget.
    A rend másik titka: Jó címeket kell adni a mappáknak.
    Jól kell tudni csoportosítani a témákat: a logikailag, tartalmilag együvé tartozó dolgokat egy helyen célszerű tárolni.
    Ajánlom mindenkinek ugyanezt, akinek elege van a monitor előtt való félórás könyökölésből, és tanácstalan keresgélésből!!! Jártam már úgy- különösen amikor az egyik telefon után a másikat fogadom, és közben a monitrra bambuló arccal keresek valamit), hogy 3 perc után felteszem magamnak a kérdést: Most mit is keresek???
    Az ilyen esetek elkerülése végett is fontos, hogy átlátható legyen az adattárolásunk.

    Üdvözlettel: Attila

  19. Kedves Attila! A SyncBackSE programot ismered? Én ezzel szoktam biztonsági mentést csinálni hétvégente az adataimról. Csak a megváltozott fájlokat mozgatja, és hidd el, jobb meginni egy jó kis kávét a mazsolázgatás helyett. A program nem tévedhet, de te bármikor. A Te szituációdra is könnyen paraméterezhető. De említhetném a Windows Táska szolgáltatását is: http://support.microsoft.com/kb/307885/hu És egy ingyenest is írok: http://allwaysync.com/ Tudod Attila, mindenre van szoftveres megoldás…

  20. Kedves Rita!

    “Tudod Attila, mindenre van szoftveres megoldás…”
    Néhány kommenttel ezelőtt írtad más felhanggal majdnem ugyanezt a mondatot.
    “Mi az, hogy mindenre van szoftveres megoldás?”
    Antivírusnak címezted, de úgy tűnt, nem értesz vele egyet…
    Attila

  21. Bocs Rita!

    Az “Antivírus Kommandó”-t “Víruskommandó”-nak olvastam, amit automatikusan Veled azonosítottam, így helytelenül Neked tulajdonítottam az idézett mondatot. Furcsa is volt!!!
    Ez az “Anti”- vírus elnavigált engem.
    “Vírus” került a gépezetbe…., de egy vérbeli víruskommandós azonnal tiszta helyzetet teremt.
    Kösz a gyors reagálást!

    Üdvözlettel: Attila

  22. Mikor a legelső hozzászólásom írtam, nem jutott hirtelen jó álnév eszembe, ezért tettem elé egy kis “anti” szót. A kommandósok ugye valami ellen vonulnak fel. A víruskommandó ugye a vírusok ellen. Az anti víruskommandó a víruskommandósok ellen. Az Antivírus kommandó pedig az antivírusok ellen. Komolyan ne vegyél:)

  23. Ha írtjuk a vírusokat, nem lesznek vírusok, nem lesz szükség írtásra, vagyis a Víruskommandó hosszú távon veszteséges. Ezért kell hogy legyen Antivíruskommandó is, hogy meglegyen az egyensúly. Ellene vagyok, de mégis mellette. Hiába szídja Rita a vírusokat, nélküle nem lenne munkája. De lefekszem, mert egyenes úton vagyok afelé, hogy bizonyítsam azt, hogy 2+2=5:)

  24. Antivirus, neked még azt is elhinnénk, hogy 2+2=5 :))

    De azt hadd jegyezzem meg, hogy soha nem a vírusokkal foglalkozom, hanem a felhasználókkal.
    Oké, a vírusok szidalmazása fennáll :)))

  25. Szia Rita!

    A By pegazoo, 2009. január 6. kedd @ 20:53 hozzászólásában említett linken található infókon kívül IMAP beállítások esetén célszerű még ezeket a javasolt beállításokat is elvégezni: http://mail.google.com/support/bin/answer.py?answer=78892
    Minden postafiókomat IMAP protokollon keresztül használom, mert egy gépösszeomlás esetén könnyebb visszaállítani az adatokat, jóllehet ez adatbiztonsági szempontból a szolgáltató iránti nagyfokú bizalmat feltételez és huszonkarakteres, bonyolult, lejáró jelszavak használatát követeli meg. Persze amit titokban akarunk tartani, azt ne írjuk le és ne mondjuk el senkinek…

    By Antivirus Kommandó, 2009. január 18. vasárnap @ 14:37:
    ———–

    Komoly vállalkozás Outlook-ot használ, és bizony nem G-mail-el.

    Ebben nem értünk egyet. Sok kisvállalkozás a google által nyújtott szolgáltatások segítségével nagyon sok olyan profi szintű szolgáltatást tud nagy biztonsággal igénybe venni, amit egyébként nem bírna megfizetni.
    Az engem is zavar, hogy a gmailnek ott díszlik a logójában, hogy beta és az is megnyugtatóbb lenne, ha lenne valamilyen garanciát adó fizetős szolgáltatása, de lehet Te is meglepődnél, ha átolvasnád a szolgáltatóddal fennálló szerződést, hogy vajon milyen garanciát vállalt a rendelkezésre állásra, az adatbiztonságra és az adatvédelemre vonatkozóan…
    Az, ha a több millió felhasználót kezelő gmail háza táján nincs rendben valami, az hír, az hogy a néhány ezer postafiókot kezelő rózsaszín párduc mobilcég gyenge jelszóházirendje miatt jópár postafiókot feltörtek és spamküldésre használtak, ezáltal több helyen a mailszerverük fekete listára került (ergo bizonyos irányokba használhatatlan), az nem hír, mint ahogyan az sem, hogy a Vodkafon sz**** az ÁSZF-jében foglaltak azon részére, hogy korlátozásokat alkalmazzon a hálózatából kéretlen reklámlevelet küldő felhasználókra. Panniról most semmi szép nem jut eszembe és valószínűleg ez nem azt jelenti, hogy ott minden rendben van.

    Egyébként ha azt látod egy nem free szolgáltatást használó “komoly vállalkozás” nekem írt levelének fejlécében, hogy Kutyluk és valami elavult verziószám, akkor Te nem kérdőjelezed meg a föntebb tett állításod?

  26. Kicsit (nagyon) of, elnézést kérek ezért, de sehol sem találok olyat ahova lehetne írni ilyet az oldalra, ahova illene a téma.

    Csak úgy eszembe jutott A gmailt számos ember “nagy testvérnek” tartja, túl sok adatot kezel, túl sok adatuk van a felhasználókról, blablabla. De azért ésszel használják (használom én is).

    Egyszerűen kíváncsi lennék rá, hogy akiket zavar, a “google óriási adatbankja”, azok közül hány embernek van törzsvásárlói kártyája valamely cégnél? :) Mindegy, hogy dm active beauty kártya, supershop, smart, yves rocher…stb. Egyszerűen csak azt nem értem, hogy sokan próbálják meggondolni, hogy neten mit adnak meg magukról, akár egyközösségi oldalon is, ügyelnek a netes biztonságra…stb.
    Mégis közülük többeket vajon miért nem érdekel, mikor egyéb cégek vásárlásaikról, azok helyéről, kuponbeváltásaikról névvel, címmel folyamatosan adatokat tárolnak? A netes biztonságra figyel valaki, és másik oldalon boldogan adja meg temérdek cégnek a személyes adatait, akik nyomon követik a vásárlásait, a végén a temérdek kis törzsvásárlói plasztik kártya nem fér el a pénztárcába sem. Ez nem nagy testvérnek való önként alávetés? Megéri lemondani némi kedvezményért a személyes adatainkról, anonimitásunkról?

    Elnézést kérek, tudom, nagyon off amit írtam, de valahogy kikivánkozott, és sehova se tudtam beilleszteni.Ha nem maradhat itt a hozzászólás, gondolom úgyis moderálva lesz…

  27. Abszolút jogos a felvetés dia, köszi szépen!
    Valóban, egy általános és átfogó szemléletre van szükség: nemcsak a neten kell félni, mert miközben lerágom a 10 körmömet, nehogy legyen egy vírus a gépemen, aközben bemászik a rabló a nyitva felejtett ablakon a házba, vagy elüt egy autó, mert nem néztem szét az utcán…

    Az egész életünket át kell hatnia ennek a szemléletnek, és egyébként rossz hír, hogy vannak, akik ezt sosem fogják megtanulni: felelősségvállalás és megelőzés.

    Nem szoktunk OFF hozzászólásokat sem moderálni, csak akkor, ha egymás sértegetésébe fordul át a beszélgetés, de ilyenre az elmúlt években kétszer volt csak nálunk példa :)

    Szóval köszönjük!

  28. Köszönöm, megnyugodtam, hogy némiképp idekapcsolható, nem kilógó.

    Személy szerint több olyan embert ismerek, akik védik a számítógépüket, de tele vannak ilyen-olyan vásárlói kártyákkal, és önként, örömmel csatlakoznak a nyúlfaroknyi kedvezményekért cserébe.

    Nem tudom, az okostelefonok téma jöhet-e még, nekem ez dilemma. Sok éves mobilom helyett idén androidos készülékem lett. Nagyon jó a helymeghatározó…stb, de azért óhatatlanul belém mar, hogy akkor google-nél eztán már nem csak levelezésemre látnak rá, hanem arra is, mikor hol vagyok… Pedig jó szolgáltatásaik vannak, csak…
    Tudom, csak statisztikai adatnak vesznek, de akkor is. Nehéz elfogadni, hogy “élő adat” vagyok, és az ott tárolt adatoknak hála, nagyon sokat tudnak az emberekről…

    Beállíthatom, hogy a saját tartózkodási helyhez nem járulok hozzá, de akkor meg jól jövő dolgokat nem tudok érdemben kihasználni.

    És ami aggaszt, hogy ha csak a gmail ikonra nyomok, máris behozza a telefon a levelezésem, külön jelszó kérés nélkül. Ugyan a telefonnak adhatok meg általános biztonsági jelszót, azután férek mindnehez hozzá, vagy egyedi “újjamat húzom” móddal, de ha elhagynám, és azt kijátsszák, akkor bizony nem csak a levelezésemhez, hanem híváslistám, sms-eimhez is hozzájuthatnak…

    Én szívesen olvasnék olyan cikkeket is az oldaladon, ami segít, hogy az egyre bővülő, sokszor igen kényelmes új zolgáltatások sorában hogy ne vesszünk el. Tanácstalan vagyok az androidos telefonommal. Szeretem is, meg nem is. Szuper jó dolgok vannak, fantasztikus hol tart már a technika. De fejtörést okoz, mikor az alkalmazás kér ilyen-olyan hozzáférést a telefonhoz, és ezekből mit szabad engedni, mit nem kéne, inkább mondjak le xy letöltésről az android marketről?

    Én várom, hogy az oldalon hátha okostelefonok biztonságával, védelmével kapcsolatosan is idővel lesz cikk :) Mi a különbség, hogyan védjük számítógépekhez képest? Mert lényegében ezek is mini számítógépek, amivel tudunk levelezni, internetezni…stb. a telefonálás mellett.

    Na jó, ezt a kommentet notebookról írom, azért mobilról elég macerás lenne :)

  29. Ja, és még valami, remélem, nem túl uncsi, ha igen elnézést. Hallani, hogy jön a Google + közösségi oldal. Félelmetes belegondolni, ha valaki gmail-en keresztül levelezik, netán androidos okostelefonja van, és még csatlakozik majd a + hoz is, hogy akkor mi minden adat kerül egyetlen cég kezébe az emberekről. Levelezés, telefon által ki mikor hol van, ismerőseinek köre. Észbontó.

    Eddig azért, aki közösségi oldalra regisztrált, sokszor a regisztrációhoz külön mail címet adott meg, mint amit használt. De ha valaki a mail mellé profilt is kreál, Google + -ra meglévő, aktív fiókból becsatlakozik majd, onnan importálva ismerőseit…stb., akkor a nagy örömködés közepette, már aztán tényleg semmi anonimitása nem lesz senkinek… Hát még ha rákapott arra is, hogy ott tárolja a dokumentumokat, vagy a Picassa-n a fényképeket. Sőt, már a gmailes csevegés funkciót is bővítették, pontosabban ma láttam, hogy kedvezményes telefonálást is kínálnak. Így a Skype helyét is át tudják venni?
    Ezek külön-külön mind jó szolgáltatások, na de ennyi minden lesz egy kézben?

    Tényleg nem tudom, hogy én vagyok-e nagyon paranoid, vagy azért másnak is vannak-e ezekkel így együtt aggályai. És vajon mit hoz a jövő? Ha visszautasítom ezeket, nem használom, akkor idővel vajon “kivet a társadalom magából” és “bunkósbotos, barlanglakó ősembernek” számítanék?

  30. Hogy ON-t is kommenteljek :)

    “Mentsd a fontos leveleidet, és töröld ki azokat, amik nem kellenek.”

    Néhány éve (talán az eredeti bejegyzés írása körül, még 2009 környékén, de csak tavaly, 2010 nyáron akadtam erre az oldalra), sok ezer korábbi levelem, egyik akkor használt mail fiókomból, nem kis munkával szelektáltam, töröltem, mentettem, fakkokba rendeztem. Addig csak ömlesztve voltak, és kín keservesen találtam meg, ha néhanapján kellett belőle valami. Azóta megváltoztam.

    Mostanában már annyira rákaptam a levelek törlésére, hogy előfordult, elolvasás után, rögtön töröltem a levelet, persze a kukából ezután még visszahozható :)

    Az utóbbi időben gondoltam bele, hogy a környezetünkben is szeretünk lomtalanítani, mégis mennyi “lim-lom, felesleges kacat” tud egy email postafiókban is összegyűlni. Nekem gyakorlatilag ma már kong a gmail fiókom a nagy tárhely ellenére az ürességtől (jó, éppen kb. 60 levelem lehet benne öszesen). Pedig használom, de törlöm hamar a felesleget, ami igazán fontos, azt meg lementem, nem ott tárolom hosszú távon.

    Úgyhogy nem izgat a hatalmas tárhely lehetőség a gmail fiókban, még most 2011-ben sem.

  31. Kedves Rita!

    Utólag belegondolva, sok mindent összehadováltam múlt héten. A bő lére eresztésért bocs. Sokkal tömörebben is meg lehetett volan írni. De hát, én inkább háttérember vagyok, olykor-olykor ránézek az oldalra, és szép csöndben olvasok. De most aztán írtam :)

    Túlzásba vitt rizsa mellett, a sorok közti érdemi tartalom, viszont tényleg foglalkoztatja gondolataim, és egyre bizonytalanabb vagyok, hogy idővel, vajon kikerülhető-e, hogy a “nagytestvér” legyen minden tudás birtokosa a felhasználókról.

  32. Szia Rita!

    Ha van Qutlok-od vagy más számitógépes levelező progid azon betod állitani hogy oda menjem át a gmailos levelezésed és ott lehet menteni. Remélem segítettem…De szerintem nem a számitógépre hanem valami külső adathordozóra érdemesebb menteni ami tényleg nem hibásodhat meg vagy ha igen kilehet menteni belőle adatot. :)

  33. Ma beakartam lepni a gmail -ba de nem engedett be mert valaki 3 napja megvaltoztatta a jelszot.A masodlagos email cimre kaptam a jelszovaltoztatast es sikerult belepnem az oldalra de az osszes level eltunt sot a cimtarbol a cimek is.es egy idegen ip cimrol valaki be lepet a gmailomba es pont attol a belepesi idotol tuntek el a leveleim

  34. Hmm, engem már nem csak okostelefon, hanem táblagép védelme is érdekelne (androidos). Lehet-e és hogyan, hogy illetéktelenek ne jussanak adatokhoz róla? Mi lesz, ha elhagyom, ellopnák? (Nyilván vigyázok rá, de akkor is). Hiszen ha a gmail ikonra kattintok, rögtön felhozza a levelezésemet a táblagép, pont úgy, mint a mobil…Azaz, ha bejutnának illetéktelenek a gépbe, rögtön olvashatnák levelezésem, küldhetnének nevemben. Míg számítógépnél (laptop) azért nehezebb, mert ha gépbe bejutna valaki (szerintem nem fog), akkor az még nem jelenti azt, hogy a gmail fiókomba bejut.

    Mostanában már olyan hülye egyéb gondolataim is vannak, hogy mi van, akkor, ha én törlöm ugyan a már feleslegessé vált leveleim a gmailből (így nekem nincs is szükségem nagy tárhelyre ott), de mondjuk a “nagy testvér” ilyenkor csak az én szemeim elől tünteti el, és a háttérben megvan még az idők végezetéig a googlnél. Ehh, lehet, kezd üldözési mániám lenni. Viszont eljátszok a gondolattal, hogy mekkora adatbázisuk lehet.

    Az android marketről nem csak ingyenes, hanem pár darab fizetős szolgáltatást megvettem, így “szuper” belegondolni, hogy bankártyaszámon is tudhatják már, hisz azzal fizettem. Remek.

    De legalább a google doksik közt semmi érdemlegeset nem tárolok, semmi fontosat, csak pótolhatót, pl. angol jegyzeteim, stb.

    Sajnos nem enyhül, hanem egyre inkább nagyobb gombóc van a torkomban, hogy mennyi adat van az egyes felhasználókról. Döbbenet belegondolni.

    Google +-ra viszont még nem léptem be, remélem sokáig így is marad.

  35. Régi bejegyzés, de ma is aktuálisnak tartom. Az ismerőseim egy része félelmetes mennyiségű levelet bíz rá webes levelezőkre, külön adatmentés nélkül. Mindegy, hogy freemail, gmail, otulook.com, stb. Nekem alig van weben levelem, mert jó részüket elolvasás után törlöm, ami fontos, ott még a ctrl c, ctrl v megoldás is segít, mezei dokumentumba mentem, vagy kinyomtatom az emailt. A laptopomba sem feltétel nélkül bízok, külső vinyón is tárolom a számomra fontos dolgokat.

    Én a gmailnél jártam nemrég úgy, hogy feltörték a fiókom, – nem tudom hogyan, mert elővigyázatos vagyok, de mégis megtörtént, más is belépett a fiókomba, stb. (Mobillal is összeszinkronizált volt a fiók).
    Ezután a számítógépem újra lett telepítve, fizetős vírusírtó programra váltottam és az esetből tanulva, már nem egy, hanem több email címet használok. Pl, külön a hivatalos ügyintézésnek, külön a regisztrációknak, és külön az ismerősökkel való levelezéshez.

    Ha az általános levelezéshez való címem fel is törnék, legalább nem sérülnének az egyéb, hivatalos email címen levő leveleim.

    Üldözési mániám olyan szintre került, hogy az okostelefonom bent pihen a dobozásban, és egy hagyományos, klasszikus nyomógombos telefont használok, semmilyen szolgáltatással nincs mobil összeszinkronizálva, még FB-al sem. Az okostelefonfüggőségből kb. 4-5 nap alatt gyógyultam ki – ha ez sikerült, lehet, nem is voltam függő…:)

    Viszont sokkal jobban érzem magam, hogy nem vagyok a telefon rabja sem, nincs állandó pittyegés, amikor akarom, akkor nézem meg a leveleim is, stb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.