A cégvezetés apró örömei

Amikor mi emberek, a véletlent, sorsot, vagy a szerencsét emlegetjük, hajlamosak vagyunk ezekben vakon hinni. Kivéve, ha TUDUNK.
A tudást úgy is megfogalmazthatnám, hogy valaminek a megtapasztalása, és az ezáltal begyűjtött információkból való következtetések levonása.
Minél több ilyennel találkozunk életünk folyamán, annál többször jövünk rá, hogy a szerencsének és a sorsnak vajmi kevés köze van a történésekhez, a véletlenek meg, mint olyanok, nem is léteznek.

Anno nem véletlenül kezdtem blogolni, és nem véletlenül írok úgy és azt, ahogy és amit, és közben természetesen nem véletlenül tartom azt az irányt, amit én megszerettem és a legjobban passzol hozzám, tehát, azt kell, hogy mondjam, éppen a megfelelő időben jött ez az interjú>>, amit Winkler Balázs, a rendszergazda.eu és a rendszergazdak.blog.hu oldal tulajdonosa készített velem.

Maga az interjú-sorozat ötlete annyira tetszik nekem, hogy én is alkalmazni fogom (remélem nem copyright-os), ugyanakkor csak ámultam, hogy milyen nevek közé kerültem így! Ámultam és örültem. Megint eljutottam valahova, ahova nagyon igyekeztem. Ezek a cégvezetőség apró örömei :)
Úgyhogy: köszönöm Balázs, köszönöm Rendszergazdák Blogja! :)

Miért kellene egyedül küszködnöd a számítógépes problémákkal, hogy ha van segítség? A PC Kommandó Távsegítség kényelmesen, gyorsan, biztonságosan, és költséghatékonyan segít! Kattints ide a részletekért, és az elérhetőségekért, hogy többé soha ne legyen az gond, hogy nincs kihez fordulni!>>