Akció vége, elteszem magam két hétre…

Jé, még rímel is:) Najó, igen csak erőltetett rím az…:)

Huhh, hát nem semmi két hét van mögöttünk, és ezért itt és most szeretném megköszönni Neked, hogy végig velem voltál ebben a szuperintenzív időszakban, és bírtad a strapát!

Külön köszönöm a vásárlóknak: egyszerűen nem hittem a szememnek, ahogy özönlöttek befelé a megrendelések, és mostanában a postás sem hisz a szemének, mennyi pénzt kell hordania a cégnek:)

Ez volt eddigi üzleti életem legjobb és legsikeresebb kampánya, aminek két okot is tulajdonítok. Az egyik az, hogy sikerült egy komoly, kézzelfogható, saját bőrön érezhető problémára megoldást nyújtani a Gyorsítósávval.

A vírusok problémája nem minden pillanatban égető, meg kell, hogy mondjam. Az akkor éget, mikor már két méteres lángokkal lobog. Sőt, néha suttyomban zajlanak ugyebár a dolgok, ami megnehezíti a probléma megfogalmazódását a fejekben. Ez elég nagy gond a mi számunkra, információt szolgáltatók számára. De hát unalmas is lenne, ha túlságosan egyszerű lenne, igaz?

A kampány sikerének másik oka az, hogy a módszer, hogy ahogyan végigvittem magát a kampányt, ez kérem, működik! Láttad, itt voltál, nem titok, lehet utánozni is:) Én is tanultam az alapokat, és kifejlesztettem a saját módszeremet, már kirázom a kisujjamból.

Ma kaptam egy aranyos levelet valakitől, aki azt írta, hogy biztos, hogy én 10 órát ülök naponta a gép előtt. Hát, ez majdnem igaz LENNE, ha nem lenne az a fiatalember ott mellettem, a képen (jobb oldali menü). Ő nem enged ennyit:) Effektíve csak pár órát töltök aktív alkotással, olyan kettőt-hármat, maximum. A többi szervezés, levelezés, “aktatologatás”.

Most elteszem magam két hétre. Szabadságot terveztem, sok olvasással, kertészkedéssel, kézimunkával, nagy sétákkal (sokkal jobban szeretem az őszt, mint a nyarat, érdekes, gyerekkoromban fordítva volt:)), netán délutáni szunyákkal.

De az élet közbeszólt egy kicsit, egy óriáslehetőséggel. Nem mondok erről többet, csak azt: szoktasd magad Te is egyre több gép előtti üléshez, szoktasd magad a géped felfedezéséhez, szoktasd magad ahhoz, hogy Te uralod, mert olyan dologra készülünk (bizony, többedmagammal), amitől megremeg alattad a szék, az biztos! De pszt, én nem szóltam semmit:)

Úgyhogy az elkövetkezendő két hét kampánymentesen, vírusmentesen, viszont előkészületekkel fog telni. Ja, és ma kitaláltam még egy meglepit Neked (teljesen ingyenes lesz, ajándék), úgyhogy majd két hét múlva megleplek! (Hátha ettől jobban vársz majd vissza:))

Szépséges két hetet mindenkinek!

Meddig akarsz még szenvedni a lassú géped miatt? Van megoldás, ráadásul könnyű és gyors! Kattints ide, és nézd meg, hogyan tudod begyorsítani a gépedet saját kezűleg!>>

Már csak fél óra van hátra…

A vevő véleménye szent!

A vevő véleménye szent!

Főleg, ha van olyan kedves, és ilyeneket ír, mint Szigeti Ami, a Gyorsítósávról:)

Igazság szerint, Ami már a harmadik levél után megosztotta velem a tapasztalatait, amitől nekem egyből fülig ért a szám: eleve a levelének is örültem, és rádaásul csupa jókat írt!

Lássuk, hogyan értékeli a Gyorsítósávot, UTÓLAG!

Szia Rita!

Hogy elrepült ez a 9 nap :-) Nagyon szépen köszönöm a szuper tanácsaidat! Érdekes érzés van bennem, úgy érzem, hogy most már én uralom a gépemet, és nem csak úgy használom a vakvilágban. Tudom, hogy milyen folyamatok zajlanak benne (na jó, úgy nagyjából), és a Te szavaiddal élve, tudatos felhasználó lettem. Pedig azt hittem, korábban is az voltam. De nagyon sok értelemben most váltam azzá, és ezt Neked köszönhetem. ;-)

Szóval, nálam az első 4 lecke után volt ugrásszerű a változás. *** nem használok, rendbetettem a *** is (na ez az, amit viszonylag rendszeresen eddig is csináltam), de ezt az utolsó leckét a *** megpiszkálásával még alkalmazni fogom. Kingám gépén is dolgoztunk, együtt, hogy ő is lássa, és magyaráztam neki mindent, még akkor is, ha nyilván 10 évesen nem ért még mindent (vagy ki tudja ;-) ). Ja, és minden szombat délelőtt együtt vírustalanítunk. Azt is megtanítottam neki, hogy minden letöltés után ellenőrízze a file-t. Ezt már egyedül csinálja.

Köszönök mégegyszer MINDENT,

Szigeti Ami
http://www.foltosdolgok.hu

Nos, szeretnél Te is Amihoz hasonló, tudatos felhasználó lenni, aminek kvázi a mellékhatása az, hogy begyorsul a géped? (Mert lehet így is nézni a dolgokat:))

Senki nem születik profi felhasználónak, de az nem mindegy, hogy honnan szeded össze az alapokat! Mi összeszedtük és egy anyagba rendeztük a legfontosabb, leglényegesebb, leghasznosabb tudnivalókat, a PC Start anyagban. Kattints ide, és nézd meg a részleteket>>

Jó az anyag, csak kezdőknek való…

Tegnap Noé Zoli is végigolvasta az anyagot. Zoli kimondottan szakmabeli, számítástechnikai cégnél dolgozik, a HP nyomtatók specialistája. Nem mellesleg, honlapján segíti mások párkapcsolatának javítását.

Zoli kicsit olyan, mint Gyöngyi, csak férfiban. Jóindulatú, nyitott, tiszta jellem. A véleménye, csak úgy, mint Gyöngyié, elsődleges számomra.

Ezt írta a Gyorsítósáv elolvasása után (Zoli egyben kapta meg az 50 oldalt).

A Gyorsítósávról…

Simán cammog az ember a lassú sávban, és ugyanilyen simán nem veszi
észre a lehetőségeket.
Olyan kézenfekvő dolgokat írsz le, adsz tanácsul, hogy az ember
elszégyelli magát: ez miért nem jutott az én eszembe…mint
szakmabélinek. Pofonegyszerű ötletek…eddig is itt voltak az orrom
előtt. Csak nem tettem semmit.
Rendesen végigcsináltam mindent, amit ajánlasz és az eredmény megszületett.
A stílus a már Tőled megszokott igazi “vidiritás” hangulatot teremt.
Szinte az az érzésem, felvettem a telefont és Rita csak nekem segít.
Köszönöm.
Az a tény, hogy rendszerbeállításokhoz is komoly útmutatót adsz,
mintegy felemeli az Olvasót és túljuttatja azon a szinten, amit a “kis
zöldfülű vagyok még a számítógépemhez, jaj, csak nehogy elrontsak
valamit” szindrómának nevezhetnénk.

Ügyes munka!
ZoliTesó
http://www.fogaddel.hu

A továbbiakban nem kívánok olyan kommenteket olvasni, mely szerint “ez kezdőknek való”, mert totális félreértésre ad okot.

A Gyorsítósáv LASSÚ GÉPPEL rendelkezőknek való, és azért van megmagyarázva, hogy az is bele merjen fogni, aki bátortalannak érzi magát>>.
Boldoggá tesz, ha profikkal hoz össze a jó sorsom, de óvakodjunk a kezdők számára is érhető tananyagok leszólásától, illetőleg szeretettel várom a profik javaslatait a kezdők számára!

Köszönöm szépen a megértést!

Senki nem születik profi felhasználónak, de az nem mindegy, hogy honnan szeded össze az alapokat! Mi összeszedtük és egy anyagba rendeztük a legfontosabb, leglényegesebb, leghasznosabb tudnivalókat, a PC Start anyagban. Kattints ide, és nézd meg a részleteket>>

Trabant vagy Porsche? Melyiket választod?

Tegyük fel, hogy szinte korlátlanok a lehetőségeid, bármit megengedhetsz magadnak.

Tegyük fel, hogy csak választanod kell. Tegyük fel, hogy két választás közül lehet az egyik a Tiéd.


Ezt szeretnéd?


Porsche Carrera Gt.<- Én ezt választottam

Vagy pedig ezt választanád?

Trabant GT? (<-ezt NEM választanám)

Ó, már hallom: Ehhez sok pénz kell!
Lehet!

Egy Porscheval száguldozni nem olcsó mulatság.

Viszont, mikor a számítógéped sebessége a tét, és féláron juthatsz hozzá a tuningolós módszerhez, akkor miért a Trabantot választod mégis?

Meddig akarsz még szenvedni a lassú géped miatt? Van megoldás, ráadásul könnyű és gyors! Kattints ide, és nézd meg, hogyan tudod begyorsítani a gépedet saját kezűleg!>>

Kép a gyors és a lassú gépről

Ma, arra vetemedtem, hogy visszalassítottam a gépemet. Tettem eme hősies cselekedetet azért, hogy lásd, milyen erőforrás felhasználása van egy Gyorsítósáv módszerrel gyorsított gépnek, és egy olyannak, ami a Gyorsítósávban leírtak ellentettje, vagyis lassított gép.

Na, a várt nagy durranás elmaradt, ugyanis néhány trükknek olyan hatása van, hogy egyszerűen nehéz visszarontani. (Vagy nem is lehet rövid távon.) Ha valamit megjavítasz a Gyorsítósávval, aztán magára hagyod, akkor sem tud elromlani, a géped gyorsabban éli tovább világát.

Így aztán csak néhány dolgot tudtam visszakapcsolni, viszont ezt is fél óra morfondírozás előzte meg. Egyszerűen nem akaródzott ÁRTANI a gépemnek, ha már egyszer annyi jót tettem vele!

Nem akartam gyengíteni, terhelni, még átmenetileg sem.
Kértem a férjemet, hogy szerezzen egy rozzantabb gépet, amin bemutathatom a hatást, de erre várni kell, mert mikor szóltam neki, addigra már nem volt benn a szervizben rossz gép.

Úgyhogy átmeneti megoldásként maradt a saját gépem visszafejlesztése.

A történelmi hűség kedvéért közlöm, hogy az UTÁNA kép készült előbb. Megnyitottam néhány alkalmazást (böngésző, levelezőkliens, totalcommander, msn, és egy film lejátszása). 5 perc után lefényképeztem a feladatkezelőben lévő teljesítményfigyelő grafikonjait.


A Gyors gép erőforrásigénye

Aztán következett a visszafejlesztés. Bekapcsoltam mindent, amit a Gyorsítósávban kikapcsoltatok, visszapakoltam az ikonokat is az Asztalra, aztán újraindítottam a gépet. Még viszonylag gyorsan le is állt.

Aztán a Windows újra betöltésénél már érezhetően hosszabb ideig dolgozott a gép, nem kétszer annyi ideig, hanem háromszor annyi ideig legalább.

Az ikonok frissítése már látható volt! Pedig csak 29 ikont raktam ki, az még nem is sok, alig foglaltak helyet!

Elindítottam azokat az alkalmazásokat, amiket a gyors verziónál: böngésző, levelezőkliens, msn, totalcommander, és ugyanazt a filmet (a mediaplayer játszotta le).

5 perc várakozás után lefényképeztem újfent a feladatkezelőt:

Lassítás UTÁNI kép

A képek magukért beszélnek. Amit nem szabad kihagyni a számításból: a gyors verzió képe 6 órai géphasználat után készült, a lassú verzió képe pedig 10 perc után. A lassú verzióba állított géppel lényegében nem dolgoztam egy percet sem – nem is lettem volna képes, mert két centit nőtt a hajam, mire megnyíltak az Ablakok.

Ami az érdekes, még a két képen, az az, hogy a lassú verzió CPU használat grafikonján látszik, hogy voltak finom megugrások. Anélkül, hogy bármi történt volna a géppel lényegében. Valami hátul mégis jobban ügyködött, mint a gyorsított gépen.

Szerintem ez a teszt is sokat elárul, tekintve, hogy 3 féle dolgot nem tudtam visszarontani (vevők tudni fogják mi az, mert ha a Gyorsítósáv trükkjeinek bevetése után megpróbálnák visszarontani a gépüket az előző szintre, egyszerűen nem romolna vissza. Lehet, hogy vissza lehet fejleszteni hónapok “áldásos” munkájával, de inkább nem. Ugyanis a tudás birtokában nem lesz olyan felhasználó, aki szándékosan, nemtörődömségből, ártani akarna a gépének. Ezt garantálom.)

Már várom, hogy kapjak egy nem saját gépet, amit fotózhatok, na az lesz ám az ámulatos!
Felteszem majd azokat a képeket is!

Összegezve: 6 órai munka után a gyors gép ugyanazoknál a műveleteknél ugyannyi processzor-erőforrást igényelt, mint a lassú gép 10 perc után (ez végülis természetes) . Memóriából jóval kevesebbet kért a gyors gép, még úgy is, hogy órák óta dolgoztam vele. Márpedig a memória nagy kincs :)

Meddig akarsz még szenvedni a lassú géped miatt? Van megoldás, ráadásul könnyű és gyors! Kattints ide, és nézd meg, hogyan tudod begyorsítani a gépedet saját kezűleg!>>

Gyöngyi véleménye a Gyorsítósávról

Állandó, oszlopos olvasó- és véleményező-barátném, Hantos Gyöngyi tegnap elolvasta a Gyorsítósávot, kipróbálta a trükköket, és nem átallotta megírni a véleményét. (Még ilyet, hogy mik vannak! :))

Gyöngyi nem ma kezdte a számítástechnikát, ő maga is tanítja az olvasóit a blogján.

Tehát a véleménye messzemenőkig megalapozott és nem elfogultságból fakadó. Ő az, akinek a véleménye számomra mindig számít:

“Kézhezkapva Rita turbósító e-bookját különféleképpen reagáltam a gyorsító-tanácsokra:

– Ó, én ezt már tudom. Alkalmazom is, mert szerepelt a 80 napos tanfolyamban, és Rita már megtanította nekem. (No, elárulom, nem ez lett az alapélményem.)
– Ó, én erről már hallottam, de sosem alkalmaztam, mert valahogy sosem szakítottam rá időt, pedig csak pár perc az egész. Szóval a „Jé, hogy ezt miért nem csináltam meg előbb?”élmény.
– Ó, tudtam, hogy léteznie kell valami hasonló beállításnak, de sosem volt türelmem/időm utánanézni, kipróbálni. Most meg kapom ezüsttálcán, lépésről-lépésre leírva, hogy még gondolkodnom sem kell, csak csinálni.

Összefoglalva:
A kilenc fogást alkalmazva a gép tényleg megtáltosodik. Ez leginkább a videólejátszásoknál érzékelhető, de előbb munkakész is lett a reggeli bekapcsoláskor, mint előtte.
Záróélmény:
Este megcsináltam mindent, amit Rita javasolt. Akkor nem indítottam újra a gépet, csak reggel. Kaptam egy párbeszédablakot. „Jaj mi ez! Biztos valamit elrontottam tegnap félálomban.” De nem. Hirtelen eszembe jutott, hogy Rita írt erről az ablakról, hogy újraindítás után megjelenik, mindenre gondolt, hogy ne maradjak kétségek között. Köszönöm Neki!”

Hantos Gyöngyi
http://ladyuser.blog.hu

Igen, ezzel még jobban fel akartalak csigázni, sőt, ma még egy előtte-utána képpel is szeretnék kedveskedni, hogy lásd, nem a levegőbe beszélek, mikor azt mondom, hogy a Gyorsítósáv valóban meggyorsítja a géped működését! Próbáld ki az első két trükköt kockázat nélkül, ingyen>>

Meddig akarsz még szenvedni a lassú géped miatt? Van megoldás, ráadásul könnyű és gyors! Kattints ide, és nézd meg, hogyan tudod begyorsítani a gépedet saját kezűleg!>>

Miért NE vegyél új hardvert, ha már túl lassú a géped?

Gyakran kerülünk olyan gépek közelébe, amik leginkább szemétre valóak, de a feladatunk az, hogy pofozzuk ki, hozzuk helyre, elvégre új hardvereket venni egy az egyben azt jelentené, hogy új gépet kell venni.

Minden szervizes rémálma egy régi, szakadt gép felbukkanása a szervizelendők listájában.
Nem véletlenül az a bevált szöveg a legtöbb helyen, hogy: “Nem ártana rákölteni egy kicsit a fejlesztésre!”

Természetesen a vevők hajlanak rá, elvégre ki az, aki lassú, problémás géppel szeretne szórakozni?

Na, ekkor szokott jönni a fekete leves.

Rengeteg gép olyan elavult konstrukció, hogy szinte lehetetlen fejleszteni, a kiindulási pontnak a legfőbb hardverek cseréjét javasolják. Ezek változó áron, iszonyatosan változó minőségben a 30 ezertől az akár 150 ezerig, bármilyen összegben előfordulhatnak. Boltja és vevője válogatja.

Nekem volt szerencsém viszonylag gyors egymásutánban egyre jobb és jobb laptopokat birtokolni, és egyszerűen szédületes élmény, mikor elkezded a napi rutinodat egy érezhetően gyorsabb géppel!

Eleve a rendszer betöltődése ugyebár: “Jééé, már betöltődött a Windows? A fene, hát ilyenkor szoktam odatenni a kávét főni!”

De ilyen a gép leállítása is: “Mi a szösz, most elment az áram, vagy tényleg ilyen gyorsan leállt?”

Ha az egész napos használatot vesszük figyelembe, akkor ilyenek szoktak felvillanni gondolati szinten: “Héé, létezik, hogy ma még egyszer sem aggódtam, hogy mi van ezzel a géppel? Lehetséges lenne, hogy végre minden tökéletesen működik?”

Bizony, legalább ugyan olyan élmény, mint egy 50 lóerős kocsiból átülni egy 100 lóerősbe. Lehet, hogy még mindig nem a világ leggyorsabb kocsija, de azt azért érzed, hogy nem 50 ló vánszorog veled, hanem 100 vágtat!

Tegyük fel, hogy vettél egy 100 ezer forintos gépet, 2 éve. Ma körülbelül ér 15 ezret, és olyan lassú, mint az a bizonyos reumás csiga. Lenne kedved újra befektetni 100 ezret? Nyertél, a legtöbb embernek nincs kedve. Inkább összeszorítja a fogát, és kínlódik tovább a régivel.

De mi van akkor, ha azt az 50 lovat a gép elé lehet kötni külön is? Miért kéne óriási összegeket invesztálni, csak azért, hogy újra élvezetes és örömteli legyen használni a számítógépet?

Esetünkben ez az 50 ló a Gyorsítósáv.

Eddig, a már meglévő géped ellen, öntudatlanul olyan hibákat vétettél csupán a felhasználásod során, amikről nem volt tudomásod. Itt az ideje, hogy kiköszörüld a csorbát, de most már okos felhasználó módjára, tudatosan!

Ha úgy érzed, hogy a géped nem működik 100%-os hatékonysággal, néha indokolatlanul lassú, vagy csak úgy egyszerűen nem akarja végrehajtani az utasításokat, akkor olvasd el ezt! >>

Gyorsítósáv – bemutató

Elkészült a bemutató a Gyorsítósávból

A két bemelegítő leckét/fejezetet teszem publikussá, de csak szeptember 5-e, péntek reggel 8-ig. Utána már csak a vásárlók látják (az első két lecke ajándék lesz minden vásárlónak).

Kattints a linkre, nyisd meg, aztán gyors mentést javaslok!

A Gyorsítósáv bemutató>>

Update: 2008. szeptember 5. 10.10

A linket levettem, mert letelt a határidő közben. De nem csak a linket vettem le, hanem az egész bemutatót eltüntettem a netről, mostantól csak a vásárlók számára hozzáférhető.

A megrendelés után azonnal megkapod a két első gyorsító trükköt, hogy azonnal kipróbálhasd, mennyire hatékony a módszer. Utána még mindig van lehetőséged eldönteni, hogy kell-e Neked egyáltalán. Próbáld ki kockázatmentesen!>>

Kérdezz a hozzászólások között!

Senki nem születik profi felhasználónak, de az nem mindegy, hogy honnan szeded össze az alapokat! Mi összeszedtük és egy anyagba rendeztük a legfontosabb, leglényegesebb, leghasznosabb tudnivalókat, a PC Start anyagban. Kattints ide, és nézd meg a részleteket>>

Készülj szerdára, csőre töltött böngészővel!

Szerdától lehet belekukkantani a Gyorsítósáv néhány oldalába, és péntektől lehet megvásárolni a teljes anyagot. Mivel 85-15 arányban az e-mail formátumú, 9 napon át sorozatban érkező, magyarázatokkal tűzdelt verzióra voksoltatok, ezért az e-mail tanfolyam lesz az elsődleges verzió, de ez csak rövid ideig fog tartani.

Ez az akció már nagyon régi, ha most olvasod, lemaradtál. De ezzel nem zártad ki magad örökre a gyors gép birtoklásának lehetőségei alól: gépgyorsítás könnyen, gyorsan, egyszerűen>>

Úgy tervezem, hogy hosszú távon a CD verzió lesz majd a favorit, de mindenképpen az e-mail tanfolyammal indítunk.

Amit melegen ajánlok, most így, hétfőn este:

1.frissítsd az Adobe PDF olvasódat minimum 7-esre, de inkább 9-esre!

2.Készítsd fel a böngésződet arra, hogy képes legyen megnyitni a .pdf fájlokat! (Böngésző fájlkezelése, Firefox-ban az Eszközök>>Beállítások részben, Internet Explorerrel viszont nem lesz gond az biztos. Firefox-szal sem, de 100-ból 1 felhasználónál elő szokott fordulni, hogy nehézségekbe ütközik a .pdf fájl megnyitása.)

3.Lelkiekben készülj arra, hogy eleve dupla akció lesz, mert itt lesz egyrészt az e-mail formátum, aztán meg itt lesz egy bevezető ár is hozzá (vígan kevesebb lesz, mint 5ezer forint!)

4.A bevezető akció elég rövid ideig fog tartani, mivel két hét szabadságra készülök, és előtte szeretném ezt lerendezni. (Érdekes, egész nyáron eszembe sem jutott a szabadságra menés gondolata, de így, tudva, hogy elmúlt a nyár, igencsak elvonulhatnékom támadt:)) Az akció időtartama kb. 1 hét lesz, de erről percre pontos tájékoztatást kapsz majd.

Melegem ajánlom végül azt is, hogy kezdj el barátkozni azzal a gondolattal, hogy:

9 nap alatt egy csomó mindenre rá fogsz döbbenni, olyan dolgokra is, amikről eddig sejtelmed sem volt!

Olyan dolgok is most fognak értelemet nyerni, amikről már tudtál, de sosem gondoltál bele, miért úgy van, ahogy…

9 nap alatt a Windows olyan részeibe nyersz bepillantást, sőt, olyan részeibe fogsz Te magad belenyúlni, amikről úgy hitted, hogy szinte istenkáromlás szintű cselekedetek.

Ez alatt a kilenc nap alatt pofonegyszerűnek vélt dolgokról fog kiderülni, hogy micsoda veszélyt jelentenek a géped gyorsaságára, és micsoda ráhatásuk van a lassulásra.

A 9 nap végére úgy fogod érezni, hogy ez a világ már nem az, mint ami volt, és Te is valaki más lettél: egy sokkal okosabb, dörzsöltebb, tapasztaltabb valaki, akit már egészen biztosan nem fognak megvezetni az AKCIÓ-s gépek, és az úgynevezett guru ismerősök.

Szóval, elöljáróban ennyit, szerdán belenézhetsz az anyagba, aztán jön a nagymenet, péntektől.

Várod már? Én igen:)

Meddig akarsz még szenvedni a lassú géped miatt? Van megoldás, ráadásul könnyű és gyors! Kattints ide, és nézd meg, hogyan tudod begyorsítani a gépedet saját kezűleg!>>

Kérdésem van: segítesz tisztán látni?

Napokon belül a virtuális polcokra kerül a Gyorsítósáv – Duplázd meg a géped sebességét! című infótermékem, de még mindig dilemmázok.

De előbb még egy kis kulisszatitok: infóterméket piacra dobni nem nehéz fizikai munka, viszont annál több sakkozás, tervezés, szervezés, és tesztelgetés. Néha már annyira elegem van a stratégiázásból, taktikázásból, hogy egyszerűen felugrom az asztaltól és kimegyek füvet nyírni, vagy belefogok egy soron kívüli nagytakarításba, csak ne kelljen már agyalnom!

Most ott tartok, hogy utolsó simítások, kampány is összeállt, DE: A termék ugyebár a gép gyorsításáról szól, a tőlem megszokott, lépésről-lépésre bemutatott tennivalókkal, hogyanokkal, miértekkel és okokkal.

Igen ám, de az egyes trükköknél (szám szerint 9 trükk van a gyorsításra, amit bárki, alapképzettség nélkül is bevethet a saját gépén, a Gyorsítósáv segítségével) vannak bizonyos alapfogalmak, amiket tisztán kell látni, máskülönben az egészet lerendezhetném azzal is, hogy felsorolom a kattintásokat (mikor-hova), és kész, másfél oldal lenne az egész.

Az alapfogalmak tisztán látása érdekében inkább magyarázatokba bocsátkozom, mintsem ismeretlen lépésekre vegyelek rá, mint olvasót.

Nade! Ha tanulsz valamit, akkor kellenek a beiktatott szünetek is, mert különben csak ideiglenes lesz az információ, viszont én meg nem azért dolgozom a termékekkel, hogy két nap múlva elfelejtsd, vagy ne tudd, miről van szó.

Ezért két verzióban készülök kiadni a Gyorsítósávot:

1.egy 9 részből álló e-mail sorozat, 9 nap alatt, minden napra egy trükköt időzítve.
2.És egy komplett e-bookot, a 9 napos e-mail sorozatot egybesűrítve, CD-n postázva.

Így azok is szuperhatékonyan tudják használni, akiknek semmiféle előképzettségük sincs, illetve még bizonytalan a tudásuk – viszont a gépük meg már csigalassú néha.
És azok is pikk-pakk bevethetik a trükköket, akik már magabiztos felhasználók, és masszív alapismeretekkel rendelkeznek és szintén csiga a gépük néha (néha mindig).

Egy kérdésem van, és egy szavazás formájában kellene rá válaszolnod:

Te melyik verziót szeretnéd? Az e-mail sorozatosat (ez nagyon szuperül beválik már a 10 holtbiztos vírusvédelmi tippnél is), vagy pedig egyben, ömlesztve?

Te melyiket választanád?

A szavazás lezárult! Ha érdekel az eredmény, olvasd el ezt>>

Miért kellene egyedül küszködnöd a számítógépes problémákkal, hogy ha van segítség? A PC Kommandó Távsegítség kényelmesen, gyorsan, biztonságosan, és költséghatékonyan segít! Kattints ide a részletekért, és az elérhetőségekért, hogy többé soha ne legyen az gond, hogy nincs kihez fordulni!>>