Még ne használj Windows 7-et!

Az elmúlt hónapokban izgalmas események zajlottak a Microsoft háza táján, mert a hírek és tesztek szerint olyanra csinálták meg a Windows 7-et, mint amilyennek anno a Vistát álmodtuk meg (látatlanban). Szépnek, gyorsnak, biztonságosnak.

Jelenleg úgynevezett RC verzióban lehet hozzáférni a Windows 7-hez, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy ezt a verziót már nagyobb javításoknak nem kell alávetni (kisebbeknek meg majd folyamatosan), tehát bármikor, ebben a verzióban már forgalmazásra is bocsáthatják.

Jelenleg még ingyen használható, és ez a verzió, az RC sokakat csábít már a kipróbálásra. Két dolog miatt nem javaslom. (Micsodaaaa?)

1.)Minden új operációs rendszer egyik sarkalatos pontja a biztonság szempontjából az, hogy minden más programot fejlesztő cégnek, csapatnak, be kell „laknia”. Meg kell újítani a már rég bevált alkalmazásokat, hiszen a Windows 7 se nem Vista, se nem XP, mindenből újat kell létrehozni. Ezek vonatkoznak a hardverekre is, de most leginkább a kis alkalmazásokról beszélünk.

Itt máris kiemelném a védelmi szoftvereket. Egy pillanatig sem bíznék meg jelenleg a Windows 7-ben, főleg úgy nem, hogy alig a múlt héten még béta verzióban volt, akkor viszont nem gondolnám, hogy a hozzá fejlesztett vírusirtók azonnal a tökéletes állapotba programozódtak és tesztelődtek. A Kaspersky, az AVG és a Symantec már rendelkezik Windows 7-re való vírusirtóval, de a jelen vírusfertőzési trendek figyelembe vételével én azért még kicsit aggódnék…

2.)Az újságírók által kipróbált Windows 7-ek már-már első ránézésre is jobbnak találtattak, mint a már megszokott Vista. Ettől függetlenül, ha csak nem vagy önjelölt szervizes, nem javaslom, hogy ukkmukkfukk átállj Windows 7-re, mert bármennyire is forgalmazható verzióban van most, nem a régebbi (értsd: tavalyi) hardverekhez fejlesztették, ebben biztos vagyok. Tehát otthoni felhasználóként nyugodj bele abba, hogy most mások megfizetik a tanulópénzt helyetted, és amikor már egyetlen egy, problémákat boncolgató cikk sem jelenik meg a Windows 7-ről, akkor át lehet állni. Ha akarsz.

Anno a Vista megjelenésével is voltak támogatottsági problémák, sőt, az XP-nél is, én szívesen bocsánatot kérek, ha ez a probléma nem fog fennállni a Windows 7-nél! De addig hadd hagyatkozzam sokéves tapasztalataimra az új Microsoft operációs rendszerekkel kapcsolatban (azon túl, hogy szeretem :)).

Ui.: Ha mégis letöltenéd, akkor csak és kizárólag a Microsoft honlapjáról töltheted le, meg ne próbáld más helyről, mert természetesen a rosszfiúk már telerakják ezt is trójaival.

Senki nem születik profi felhasználónak, de az nem mindegy, hogy honnan szeded össze az alapokat! Mi összeszedtük és egy anyagba rendeztük a legfontosabb, leglényegesebb, leghasznosabb tudnivalókat, a PC Start anyagban. Kattints ide, és nézd meg a részleteket>>