Adjunk hálát a vírusoknak!

Egy érdekes dolgot olvastam a minap, és egy egy kicsit úgy éreztem magam, mintha visszasuhantam volna az időben. Jó érzés volt, ugyanis arról az időszakról van szó, amikor a vírusok még nem az internetes feketegazdaság legfőbb eszközei voltak, hanem a tudományos kutatási kísérletek céljai. A tudományos kutatások meg persze nagyon fontos fejlesztésekre irányultak, mint például a mesterséges intelligencia.

Részlet a Darwin’s Marketing Evolution oldal, Mérő László Memetika – blöff vagy új tudomány? című írásából:

Egy másik jól ismert egyszerű és önreprodukcióra képes struktúra a számítógépes vírus. A számítógép mint alapstruktúra egy újabb közeget teremtett az önreprodukáló entitások létrejöttéhez. Ennek a replikátornak az evolúciója még nagyon az első pillanatokban tart, így e vírusok természetes viselkedéséből empírikus következtetések levonására egyelőre még nemigen van módunk, viszont néhány érdekes kísérleti eredmény máris született.
A legérdekesebb talán Thomas Ray TIERRA nevű programja (Ray 1992), amely a számítógép memóriájában létrehozott egy vírustenyészetet, ahol vírusok életképességét az befolyásolta, hogy önmaguk reprodukálásához mennyi műveletet (“energia”), illetve memóriát (“terület”) használnak. A vírus új példányának másolása közben azonban egy véletlenszerűen kiválasztott bit mindig átbillent (“másolási hiba”). Nos, noha Ray az alapvírust a legjobb tudása szerint írta meg a lehető legrövidebbre 80 utasításból, idővel sokkal rövidebb működőképes programok is megjelentek a gép memóriájában. Sőt, megjelentek mindenféle furcsa programok, amelyek önmagukban ugyan nem voltak képesek szaporodni, de más vírusok jelenlétében igen, merthogy azok egyes kódrészleteit használták a saját szaporodásukhoz (és így persze nagyon rövidek tudtak lenni). Majd megjelentek olyan vírusok, amelyek ezt nem hagyták, de idővel ezeket is elkezdték felhasználni ismét más vírusok. Hosszabb idő után egy nagyon is bonyolult (bár persze teljesen absztrakt) ökoszisztéma alakult ki Ray számítógépének memóriájában, és ahányszor újraindította az egész rendszert, annyiféle.

Érdemes a teljes cikket elolvasni, mert ennek a szakasznak vannak fontos előzményei.

Ugyanakkor amiért ezt idéztem:  micsoda furcsa fintora ez a fejlődésnek, hogy a számítógépes vírusok – néha még az emberiek is, de maradjon köztünk – egy komplett iparág élharcosai.

Még emlékszem, amikor gyerekkoromban a kortársaimmal, a patakparton a fűben heverészve, közben a békák végeérhetetlen brekegését hallgatva, azt találgattuk, hogy vajon milyen lesz az élet a 2000-es években. Arra jutottunk, hogy biztosan lesz már élet a Holdon, és űrbázisokon, itt a Földön pedig lebegő autókkal fogunk közlekedni, furcsa, fényes, testhez simuló anyagokba fogunk öltözködni, és gondolatátvitellel fogunk kommunikálni.

Ehhez képest olyan megdöbbentő újdonságok terjedtek el, mint az mp3, a mobiltelefon, az internet – ami szintén csak egy eszköz volt – a közösségi oldalak. Olyan cégek lettek nagyhatalmak, mint pl. a Google, a Microsoft, az Apple.
Minden a számítástechnika körül forog, de csak látszólag. Az olajért és a pénzért még mindig egymást ölik az emberek, holott már réges-rég az űrben kellene a kolóniáinknak sokasodnia (ahol az olaj például teljességgel irreleváns).

A problémák sem azok lettek, mint amiket gondoltunk volna: az üvegházhatás még mindig nem tette lakhatatlanná a Földet – bár ezen azért dolgozik az emberiség rendesen, habár itt vidéken ebből alig veszünk észre valamit, nyilván nagyvárosokban más a helyzet -, és az atom sem rombolta le a civilizációnkat. Helyettük itt vannak a valóságshow-k, celebek és hírességek által generált látszatproblémák – ne nevess! Nem viccelek! Hát nem ezekkel van tele minden? Akkor ezek  a fontos dolgok, nem? – és bizony, a fejlődés egyik eszköze, a számítógépes vírus nem kis fejtörést okoz ebben a mostani életünkben.

Meg sem próbálom elképzelni, hogy milyen lesz az élet 30 év múlva. Ha minden így marad, és mi emberek ugyanilyenek maradunk, akkor túl sok minden valószínűleg nem fog változni. Beleragadunk a látszólag fontos dolgok mókuskerekébe, az helyett, hogy az agyunkat használnánk arra, amire megalkotódott: teremteni.

A számítógépes vírusok létét és felhasználási módját persze nem szépíti a dicső múlt, a szent cél: ami most van, az olyan, mint a nagykés esete: lehet vele szalámit is szeletelni, meg életet is kioltani.

Tulajdonképpen sajnálom kicsit, hogy a felhőtlen és önfeledt, és igazán fejlesztő hatású számítástechnika helyett ilyenekkel KELL foglalkoznunk, nekünk, felhasználóknak, mint például, hogy hogyan irtsuk le, hogyan akadályozzuk meg, hogyan hozzuk helyre, hogyan iktassuk ki…

Ugyanakkor tudom, biztos vagyok benne, hogy ennek is megvan az értelme: a gondolkodás mód formálásával és a látókör szükséges szélesítésével biztos, hogy mi, emberek, fejlődünk. A vírusok manapság rosszak, de mi, emberek tudunk ebből jót is kovácsolni. Csak el kell határozni: mesterségesen kell magunkat intelligenssé tenni :).

Miért kellene egyedül küszködnöd a számítógépes problémákkal, hogy ha van segítség? A PC Kommandó Távsegítség kényelmesen, gyorsan, biztonságosan, és költséghatékonyan segít! Kattints ide a részletekért, és az elérhetőségekért, hogy többé soha ne legyen az gond, hogy nincs kihez fordulni!>>

Kapcsolódó bejegyzések:

One Comment so far:

  1. Érdekes írás, Rita. Nem tudtam és nem is gondoltam volna rá, hogy a számítógépes vírusok azért lettek kitalálva, hogy a mesterséges intelligenciát próbálják általa megteremteni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.