-
Dupla dimenzióváltás a Vírus Kommandónál
Posted on november 20th, 2008 22 commentsDe úgy is mondhatnám, hogy hiper-űr-ugrást hajtunk végre, mert az is lefedné az igazságot.
Végre megértük ezt a napot!
De inkább kezdem az elején: biztosan hallottál már arról, hogy az interneten leginkább a Windows felhasználók vannak veszélyben. Ennek többek között az az oka, hogy ők (mi) vannak (vagyunk) többen, illetve az is az oka, hogy minden más operációs rendszer, más, sokkal biztonságosabb elven működik.
A Windows-ban szinte minden alapértelmezetten engedélyezett, az alternatívákban meg minden alapértelmezetten NEM engedélyezett.
Igen ám, de amennyire nehéz a Windows háza táján eligazodni, ez ugyanúgy bonyolult a többi lehetőséget tekintve is. Ha valaki amatőr a Windows-hoz, az a Linux-szal sem lesz alapból nagymenő.
Én magam mindig hiányosságként éltem meg, hogy nem értek például a Linuxhoz, és még csak messziről láttam Macintosh-t. Hiányosság ez azért is, mert ha az ezer százalékig biztos vírusvédelemre utazunk, akkor az ott kezdődik, hogy nem Windows az operációs rendszerünk.
Nehéz kenyér úgy csinálni, hogy az ember ne a szélsőségek között csapongjon: oktatom a Windows-t és alkalmazásait, mert óriási rá az igény, megoldom a vírusvédelem problémáját, mert óriási rá az igény, holott egy CD-vel rövidre lehetne zárni a problémát, HA értenék hozzá.
Hát a Vírus Kommandó mostantól ért hozzá. Megtaláltam azt az embert, aki az én tudásom és küldetésem folytatása, Linux területen.
Ezért a dupla dimenzióugrás a címben, mert nem csak egy taggal bővült a csapat, hanem egy igazi szakemberrel, aki az alternatív operációs rendszerek és alkalmazások rejtelmeibe fog bevezetni Téged.
Mostantól gyakran megtalálhatod az írásait a PC Kommandó Blogon (ahol a 80 napos tanfolyamot is olvashatod), illetve készülünk egy-két nagy dobással, nem csak bejegyzés szinten;)
Mit szólsz? Örülj velem!
Kapásból itt az első bejegyzés: Vírusokról, biztonságról, picit másképp
Kapcsolódó bejegyzések:
22 responses to “Dupla dimenzióváltás a Vírus Kommandónál”
-
U.Ferenc november 20th, 2008 - 20:47
Kedves Rita!
Örömmel üdvözlöm a csapat tagként érkezett Diótörőt. Remélem Tőle is sok értékes dolgot tudok majd megtanulni.Én már nem hiszem, hogy megválok a jó öreg Windows XP-től, de tanulni, új ismereteket szerezni soha sem késő.
Üdvözlettel:U.Ferenc -
Attila november 20th, 2008 - 21:45
Kedves Rita!
Örülök ennek a hírnek. Emlékszem régebbi olvasmányaimra, miszerint a Linux egy sokkal biztonságosabb operációs rendszer, már csak azért is, mert sokkal kevesebben lógnak rajta. Engem minden érdekel, ami jobban működik, mint a mostani, bár a Te tanácsaidat alkalmazva, azt hiszem jóval kisebb kockázattal internetezhetünk. (Azóta rendszeres adatmentésre tértem át, és kerülöm a “Dokumentumok” mappát, vírusirtó, stb.)
Kérdésem:
Ha a Linux-ban megírok egy dokumentumot, azt gond nélkül átküldhetem egy Xp-s ismerősömnek, és viszont? Tehát normális átjárás van a két rendszer között?
Üdvözlettel: Attila -
Ez tényleg nagyon jó ötlet!
Köszönöm én is! nagyon kíváncsi vagyok!Mindenből a legjobbakat sok szeretettel!!
-
Még valamit mindenkinek sok szeretettel (NEM babonaság, komoly tudományos felfedezés!):
http://www.youtube.com/watch?v=4GsQCp1PSVI
Egy csodaszép csillag.
Mindenkinek szép estét, mindenből a legjobbakat, szeretettel: ANi.
-
Kedves Attila!
Mivel az Openoffice elég intelligens, így képes átalakítani és megnyitni az xls, doc, txt fájlokat. Be lehet úgy is állítani, hogy ha írsz benne valamit, akkor azt pl. Word 2003 formátumba mentse el. De ha akarod, akkor rögtön lehet pdf-be is konvertálni.
És valóban sokkal biztonságosabb operációs rendszer mint a Windows, de azt is lehet ésszel használni és akkor nem lesz gond. Rita ebben már sokat segített mindenkinek! :-) -
Attila november 21st, 2008 - 23:32
Köszönöm Ragazzo!
Sejtettem, hogy így van. -
ÖREGMIKO november 22nd, 2008 - 07:07
Menéztem az Isten szemét (ami nem csillag, hanem egy szupernova maradvány) és máris teljesül egy régi kíváságom: hozzáértő segítséggel megismerkedni a LINUX-al!
-
Diótörő november 22nd, 2008 - 17:20
Üdvözlet Mindenkinek!
Köszönöm a Linux nevében a fogadtatást. Az írásokat, Attila a kérdésére a választ a PC Kommandó Blogon találhatod meg.
Diótörő
-
zsuzska november 22nd, 2008 - 18:10
Nagyon örülök! körülöttem egy rakás ember használ linux-ot, néha én magas is linux-os gépre kényszerülök, és ha valami nem nagyon alap dolgot kell csinálnom, máris meg vagyok lőve.
-
Igen jó lenne valóban átállni Linuxra, de egyelőre még nem győzöm azt is megtanulni. Egyszer eljön annak is az ideje.
-
Sziasztok!
Ez rendkívül jó ötlet! Én magam is már két hónapja használok linuxot. Nekem fizikailag nem volt mellettem senki, csak az ubuntu fórumon, meg a google-al sikerült a dolgokat egy kissé felderítenem.
De még így is van bennem egy csomó kérdés…
Bocsánat, de nem tudtam követni a blogot mostanság… voltak linuxal kapcsolatos bejegyzések?
üdvözlettel
Nagy Zoltán -
Amit eddig utána olvastam, nem is létezik rezidens antivir program linux alá…
Nekem a firestarter tűzfal van fenn (állandóan megy),
meg az avast home, de azt csak keresésre szoktam néha indítani.Jók -e az értesüléseim?
Illetve úgy vettem észre, hogy nincs szükség a linuxban rendszerkarbantartásokra… ellenben az xp-vel.
Jól látom?
Köszi a válaszokat..
üdv -
Épp az imént szembesültem egy olyan problémával, hogy xp újrarakásával nincs hangja a gépnek, (a vez.pult hangoknál azt írja ki, hogy nincs hangeszköz),… linux telepítő lemezről bootolva viszont azonnal megszólal..
Ezt most miért csinálja az xp?… (tudom, hogy több paramétert is megkéne adnom… de most csak ennyi).
-
Attila november 23rd, 2008 - 23:16
Sziasztok!
Elolvastam néhány dolgot a Linuxról. Ez a csináld magad, több szem többet lát mozgalom nekem tetszik.
Letöltöttem egy Live CD-t, amiről a Windows érintése nélkül ki tudom próbálni a Linux rendszert. Ha gondoljátok, tegyétek Ti is ezt! -
Igen, azt azért illik hozzátenni, hogy a live cd-ről való indításkor, … szóval lassabban megy a linux, mert mindent a cd-ről kell olvasnia.
Ez sokkal gyorsabb lesz, ha feltelepül a winyóra.
Személy szerint a Kiwi linuxot tettem fel (ami egy ubuntu-ra épülő összeállítás (8.04-esre)).És nagyon elégedett vagyok vele.
-
Nagyzo! Attila!
A http://www.pckommando.com oldalon már találtok is egy bejegyzést a linuxról. Alapozással indítunk, aztán belevágunk a közepébe:) -
Köszi!
Akkor várom a továbbiakat.
üdv nagyzo
-
Szia Nagyzo!
Én is linuxot használok, sőt egy kis blogot is csinálgatok. A nevemre kattintva eljutsz oda is. A lényeg az, hogy valóban nem nagyon kell karbantartás linux alatt. Víruskereső meg végképp nem. Egyelőre.
-
Üdv Ragazzo!
Megnéztem blogod. Már korábban keresés alapján jártam honlapodon. Komoly munka.
Köszi.
-
Nagyzo!
Köszönöm a dicséretet. Egészen elpirultam. A cikkeket nem én írom, “csak” a fordítással bajlódom. Mondjuk az is elég.
Rita!
Erős kérés lenne hogy a blogom megjelenhessen vagy itt vagy a pcblogon? Nem tudom hogy beleférne-e oldalt ilyen módon hogy ajánlott blog vagy mi.A pcblogon semmilyen elérhetőséget nem találtam, csak Diótörő leírásait mint szerzőt. Szerinted?
-
Már évek óta suse linuxot használok, nagyon szeretem. A gépem eredetileg win-el vettem, az sincs letörölve róla, hanem úgy van beállítva, hogy alap esetben a linux induljon el, de ha akarom, akkor egy klikkel tudom a win-t is indítani, azaz mind a két oprendszer párhuzamban a gépen van. Bevallom, nem én voltam az az ügyes, aki ezt így összehozta, hanem más, így fogalmam sincs, miként lettek a partíciók felosztva az oprendszerek között…stb. A lényeg, a win-be már csak azért lépek be olykor, hogy a frissítéseket magára szedje, de lényegében nem használom már semmire. Azért nem töröltettem korábban, mert hátha nem fog tetszeni a linux. Az elején sokat szenvedtem vele, de már imádom és valósznűleg letöröltetem a win-t végleg a gépről.
Remélem akik kipróbálták linuxot, másoknak is bejött :)
-
Shaxpeer február 1st, 2011 - 13:22
Próbáltam már én is a Linuxot (Ubuntut, meg utána a Linux Mint-et), és tetszett, de néhány dolgot még nem tudok csinálni vele, ezeket remélem, megtudom majd itt. De, simán netezni, office-dokumentumokkal dolgozni sokkal jobb,mint a Win. És gyorsabb is.
Leave a reply
-






